Indul az új tanyafejlesztési pályázat - így szerezhető akár 3 millió forint

Csütörtöktől lehet jelentkezni.

Az idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium (AM), amelyre csütörtöktől lehet pályázni - jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.

A Tanyafejlesztési Program 2011-es indítása óta összesen 2761 pályázat részesült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése a tanyákon élők életszínvonalának javítása, illetve az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A tanyák nem csupán lakóhelyül szolgálnak, hiszen a speciális létforma szerves részét képezi a gazdálkodás, ezért kiemelten fontos a termelési lehetőségek megújítása is.

A miniszter szerint a koronavírus-járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, középpontba kerültek a hazai, tanyasi termékeket előállító gazdaságok, a helyi termékek így felértékelődtek.

A minisztérium a megváltozott körülményekhez igazodva fontosnak tartotta felülvizsgálni a programot annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt tudjon fektetni a vidéki népesség megélhetésének biztosítására, az önfoglalkoztatás megteremtésére. Az idei pályázat ezért a tanyán élők életszínvonalának javítására, a tanyai gazdálkodás megmentésére, a gazdálkodási feltételek megerősítésére és az új tanyagazdaságok indítására irányul.

A pályázati felhívás szerint a pályázatok szerkesztésére a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. internetes felületén 2021. február 18-án 8 órától, míg azok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2021. február 25. 8 órától 2021. március 4-ig vagy forráskimerülésig lesz lehetőség.

A megítélhető támogatás maximális összege pályázónként legfeljebb 3 millió forint.

Készült a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. támogatásával.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo