Így valósulnak meg Matolcsy tervei

A kormány döntése alapján a Számvevőszéki és költségvetési bizottság benyújtotta az egyes adótörvények és azzal összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó indítványokat. Az Országgyűlés hétfőn szavaz az előterjesztésekről.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben két kiigazító programot jelentett be: az első 397, a második 367 milliárd forint összértékű konszolidációs intézkedéseket tartalmazott. Ezeket – a Nemzetgazdasági Minisztérium (ngm) közleménye szerint - az unió elfogadta és végeredményben pozitívan értékelte azokat a magyar értékeléseket és számításokat, amelyek javítják hazánk jövő évi költségvetését. (Az unió országértékeléséről itt olvashat.)

Az októberi két Matolcsy-csomagban szereplő intézkedésekre vonatkozó törvénymódosításokat az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága az alábbiak szerint nyújtotta be a Parlamentnek.

Bankadó, pénzügyi tranzakciós illeték

A pénzügyi szervezetek 2013-ban is kötelezettek maradnak a pénzügyi szervezetek különadójának megfizetésére, továbbá a hitelintézeti különadó is megmarad.

Tranzakciós illeték
A tranzakciós illeték általános mértéke 0,2 százalékra nő, a készpénzfelvételre pedig magasabb, 0,3 százalékos illetékkulcs lesz érvényes.
Az illetékköteles körbe kerül a pénzváltási tevékenységet, a kölcsöntörlesztést, a hitelkártyával történő ATM készpénzfelvételt, valamint a pénzforgalmi szolgáltató által levont jutalék- és díjbevétel. A korlátozott rendeltetésű fizetési számlákról történő kifizetés, valamint a közös vagy részben közös tulajdonú számlák közötti tranzakciók illetékmentessé válnak. Az Európai Bizottság ajánlásaira tekintettel a Magyar Nemzeti Bank kikerül a pénzügyi tranzakciós illetékfizetésre kötelezettek köréből.
Illetékhatár a kincstárnál
A kincstárnál az állampapír forgalmazásra vonatkozóan fizetési műveletenként 6 ezer forint összegű illetékhatárt vezetnek be a javaslat szerint. A felszámított tranzakciós illeték összege a kincstári számlatulajdonosok felé továbbháríthatóvá válik.
A kincstárt érintő javaslatokat tekintve bizonyos kincstári fizetési műveletek nem keletkeztetnek illetékfizetési kötelezettséget (a kincstárban vezetett, európai uniós támogatásokkal és elszámolásokkal, továbbá nemzetközi szervezetekkel történő elszámolásokkal kapcsolatos számlák terhére megvalósított fizetési művelet és az államadósság kezelésével összefüggésben a devizafinanszírozással és a deviza-adósságszolgálattal kapcsolatos számlák terhére megvalósított fizetési művelet).

A tranzakciós illeték hatálya – az Európai Bizottság pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozó javaslata nyomán – 2014. január 1-jétől kiterjed az értékpapírügyletekre, ide értve az értékpapírra vonatkozó derivatív ügyleteket is. Az ügylet ellenértékére (értékére) vonatkoztatva az adó mértéke származtatott (derivatív) ügyletnél 0,1 ezrelék, egyéb értékpapírügyletnél 1 ezrelék.

Fordított adózás, pénztárgépek elektronikus bekötése

Magyarország az adócsalások visszaszorítása érdekében fordított adózást vezet be az élősertés és hasított félsertés kereskedelemre, továbbá takarmányként is szolgáló egyes termékek kereskedelmére. A módosítás 2013. április 1-én lépne hatályba.

Adatszolgáltatási kötelezettsége lesz azon adóalanyoknak, akik nyugtaadási kötelezettségüket gép úton teljesítik. Az adatszolgáltatás a gépi nyugtákra valamint a pénztárgépek adataira vonatkozik majd.

A módosító indítvány az adatszolgáltatási kötelezettség szabályainak kidolgozása érdekében felhatalmazást ad a nemzetgazdasági miniszternek a végrehajtási rendelet meghozatalára a pénztárgépeknek az adóhatósághoz történő bekötésére vonatkozóan. Ez a rendelkezés is 2013. április 1-én lépne hatályba.

Közműadó

A javaslat rögzíti, hogy közművezeték alatt a belterületi közterület, továbbá – bizonyos esetben – a magánterület felett/alatt elhelyezett villamos áram-, gáz-, víz-, csatorna-, hő-, távközlési vezeték értendő (nem adóköteles ugyanakkor a közterületen vagy magánterületen futó olyan vezeték, amely csak és kizárólag egy meghatározott földterület használatára jogosult fogyasztók igényeit szolgálja ki).

A módosító indítvány szerint a közművezeték utáni adókötelezettség annak használatba vételét követő év első napjától keletkezik és megszüntetése évének végéig tart. Az adó mértéke - a közművezeték nyomvonalának hossza alapján - méterenként legfeljebb 100 forint. Az adót a közművezeték Polgári Törvénykönyv szerinti tulajdonosának kell megfizetnie.

Ha a közművezeték tulajdonosának ugyanazon nyomvonalon több, azonos szolgáltatás nyújtásra alkalmas vezetéke van, akkor is csak egy vezeték lesz adóköteles. A közművezetékek adóztatásából – ha valamennyi önkormányzat működteti az adót – éves szinten mintegy 30 milliárd forint többletbevétel származhat az ngm számítása szerint.

Helyi iparűzési adó

Sávhatárok - helyi iparűzési adó
- 500 millió forint nettó árbevételig a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a nettó árbevétel 100 százalékáig,
- 500 milliótól - 20 milliárd forint nettó árbevétel között a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 85 százalékáig,
- 20-80 milliárd forint nettó árbevétel között a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 75 százalékáig
- 80 milliárd forint nettó árbevétel felett a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 70 százalékáig vonható le.
A kormány javaslata szerint – a kisebb adózók kisebb teherviselésére tekintettel – a levonhatóság korlátozása sávosan, az árbevétel nagyságának függvényében történik meg, azaz annál kevésbé lehet levonni az elábé és a közvetített szolgáltatások együttes értékét, minél nagyobb az árbevétel összege.

Az intézkedés elsősorban a kereskedelmi és energiaszolgáltató társaságokat érinti. A javaslat szerint nem vonatkozik semmiféle korlátozás olyan vállalkozásra, amelynek árbevétele nem éri el az 500 millió forintot.

Járulékplafon, Cafeteria

A bizottság által benyújtott javaslat tartalmazza a munkavállalókat terhelő nyugdíjjárulékra vonatkozó fizetési felső határ (járulékplafon) eltörlését.

A kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások tekintetében a kormány konzultált az érdekvédelmi szervezetekkel, munkáltatói képviseletekkel. Ennek megfelelően a korábban jelzett 27 helyett 14 százalékra emelkedik az ilyen juttatás esetében fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértéke. (Megemelik továbbá az Erzsébet utalványra adható keretet 5 ezerről, 8 ezer forintra, miként arról már beszámoltunk.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo