Mi a helyzet a piacgazdaság világjobbító mítoszával, meritokratikus, erényalapú értékrendjével? Felváltja-e az archaikus, avítt társadalmi berendezkedést, a feudális, földalapú és dinasztikus vagyonöröklődésre berendezkedett hierarchiát egy dinamikusabb rendszer, ahogy a kapitalizmus hívei hiszik? Ahol a tehetséges vállalkozó és a jó ötlet érvényesül, s az Adam Smith közgazdász által emlegetett „láthatatlan kéz” szétterjeszti a jól teljesítők profitját a társdalom egészének. Felejtsük el ezt a mítoszt?
A vagyon eloszlása napjaink egyik a legvitatottabb kérdése. De ismerjük-e valójában az egyenlőtlenségek hosszú távú mintázatát? Thomas Piketty nemrégiben a Kossuth Kiadó gondozásában magyarul is megjelent A tőke a 21. században című könyve majdnem három évszázadra és több mint húsz országra vonatkozó elemzéseket foglal magában, miközben teljesen új alapokra helyezi a kapitalizmus dinamikájának megértését. Piketty nemrég vette kezébe könyve először könyve első magyar példányát és nagy büszkén mutatta Brüsszelben, az Európai Parlamentben rendezett fórumvitán a hallgatóságnak. Piketty a magyar nyelvű kötet kapcsán elmondta a mintegy 350 résztvevőnek, hogy a mű két év alatt immár 45 idegen nyelven jelent meg, és lám, Magyarországon is jelen vannak már ezek a gondolatok. A könyv egyébként mindenhol bestseller, a megjelenés után másfél hónap alatt 78 ezer példány fogyott el a 696 oldalas angol nyelvű verzióból.
De miért ennyire fontos?
Az elmúlt évek legjelentősebb közgazdasági értekezésének számító mű a vagyon eloszlásáról beszél, és megpróbálja leírni ezen egyenlőtlenségek hosszú távú mintázatát. Piketty azt állítja, hogy a kapitalizmusban a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek, mert a múltból felhalmozott vagyon gyorsabban növekszik, mint mások bérből megkeresett jövedelme, így egyre nagyobb lesz az egyenlőtlenség azok között, akiknek vagyonuk van, és azok között, akik a havi keresetükből élnek.
Az elmúlt években az Occupy Wall Street mozgalom újra felerősítette a köztudatban a felismerést, hogy a lakosság „top 1 %”-a birtokolja, és diszponál a javak túlnyomó része felett. A profitok és a hozamok a leggazdagabbak számláira futnak be, vagyonuk Amerikában megnégyszereződött 1980 óta, amikor Reagan neoliberális, dereguláló-privatizáló gazdaságpolitikája életbe lépett. A vita azért parázslott fel, mert a jobboldaliak-republikánusok hagyományosan parazitáknak tartják a segélyeket felvevő szegényeket, és inkább a vállalkozóknak szeretnek kedvezni adókedvezményekkel, míg a balosok, a demokratapártiak a szociális védelmi háló erősítését szeretnék. Warren Buffett nyilvánosan kimondta, hogy az adórendszer a gazdagoknak kedvez, s a titkárnője sokkal keményebb adósávba esik, mint ő.
A vállalkozó elkerülhetetlenül járadékossá válik és fölébe keveredik azoknak, akiknek nincs másuk, mint a munkaerejük. Ha egyszer létrejön, a tőke gyorsabban termeli önmagát újra, mint ahogy a kibocsátás növekszik: a múlt felfalja a jövőt – állítja Piketty.
A kapitalizmus törvénye
Mindezt statisztikákból, különböző adónyilvántartásokból és más forrásokból olvassa ki, és megállapítja, hogy ez a jelenség a kapitalizmus törvénye, vagyis nem egy rendszerhiba, hanem a rendszer normális működésének következménye.
Arra a következtetésre jut, hogy a gazdaságot a lassú növekedés, a társadalmat az egyre kirívóbb jövedelmi egyenlőtlenségek jellemzik majd, és visszatér az oligarchák kora. A jelenlegi tendenciák – a szuperjövedelmek féktelen növekedése, illetve a vagyonok szélsőséges koncentrációja – valós és jelentős veszélyt jelentenek a demokratikus társadalmak meritokratikus értékeire és a társadalmi igazságosságára. Az elmúlt évszázadok tanulságaiból okulva és a megfelelő következtetések levonásával ez a mű olyan eszköztárat sorakoztat fel előttünk, amelynek segítségével ez a tendencia megfordítható lehetne.
A The Financial Times negatív recenziója Angliában vihart kavart, a lap végül mégis 2014 legjobb üzleti könyvévé választotta a művet. A Nobel-díjas Paul Krugman „az év, sőt talán az évtized” legfontosabb gazdasági könyvének találta, pazar és mélyen szántó meditációnak nevezte az egyenlőségről, és a legfontosabb közgazdasági témájú könyvnek mondta az adott évben, talán ebben az évtizedben.
A kötet beszédtémává vált, ami egy akadémikus igényű, száraz, adatokkal túlterhelt műnél páratlan teljesítmény. Piketty pedig afféle „intellektuális rocksztár” lett a francia közéletben. A minap visszautasította a Becsületrendet, mondván, nem a kormánynak kell eldöntenie, ki a megbecsülendő szakember.
Larry Summers, volt amerikai pénzügyminiszter
Akik a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait felsoroló listáján szerepeltek 1982-ben, 2012-ben is bent maradtak volna az összesítésben, ha 4%-os hozammal gyarapítják vagyonukat évente. De ez csak 10-nek sikerült! A legtehetősebbek között viszont csökken azok száma, akik gazdagságukat örökségnek köszönhetik. A 400 ember közel fele munkával, vállalkozással szerezte vagyonát. Ez ellentmond az örökségkoncepciónak.
Joseph Stiglitz, Nobel-díjas amerikai közgazdász
Egy gazdaság életképességét nem abból lehet látni, hogy mennyit keresnek a kiváltságosok, hanem hogy milyen a középosztály életszínvonala.
Bill Gates, a Microsoft egykori vezére
Érdemesebb lenne a fogyasztás után adóztatni a gazdagokat. Ez azt a vagyonos embert sújtja erősebben, aki főként saját magára költ. Mert másfajta tőke a luxuséletmódot élő mogulé, aki csak szórja; a vállalkozóé, aki céget épít belőle; a Krőzusé, aki jótékony célú alapítványoknak szétosztogatja. Utóbbi kettő értéket teremt a köz számára, az első nem.
