Így lesz programozó a mentős, a zenész, a közgazdász

2017. március 21. kedd - 11:10 / piacesprofit.hu
  •    

Ma már szinte közhely a munkaerőpiacról hiányzó 22 000 informatikus, pedig az iparági szakértők szerint ez még csak konzervatív becslés. A szám már a közeli jövőben is növekedhet, ugyanis a technológia fejlődésével egyre több helyen jelenik majd meg az igény a képzett digitális szakemberek iránt. Emiatt is egyre nő a karrierváltók száma, akik korábbi kötöttségeiket hátrahagyva digitális területén keresik a boldogulást.

„Fontos, hogy a 22 ezres szám az azonnal, illetve rövid időn belül betölthető, de már látható pozíciókat takarja a már egyébként is itthon működő IT-vállalatoknál – mondta Dojcsák Dániel, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének tartalomigazgatója. – De nemcsak az IT-szektor, hanem más területen működő vállalatok is egyre több magasan képzett digitális szakembert keresnek. Az Európai Unióban az elmúlt évben valamennyire enyhült ez a feszültség, Magyarországon viszont fokozódott. Ezt példázza, hogy egy átlagos IT-szakember bére egyes pozíciókban 25-30 százalékkal is nőtt az elmúlt egy évben. Ez persze azzal járt, hogy drágultak az IT-fejlesztések, amit egy hazai piacra dolgozó kkv nem biztos, hogy meg tud engedni magának. Egyre több az IT-cég itthon, amely kizárólag külföldi piacra dolgozik, ahol a magyar bérek miatt igen versenyképesek vagyunk. Nem meglepő, hogy a Prezi, a Ustream, a LogMeIn Budapesten tartja a fejlesztőbázisát, illetve olyan cégek is, mint az Ericsson, a Morgan Stanley vagy az EPAM. Ezeknek a cégeknek az ügyfelei, üzleti partnerei az USA-ban, Ázsiában vagy Nyugat-Európában vannak. Emellett további cégek is érkeznek, mint a Transferwise vagy a Cloudera, és bővítenek az itt lévő vállalatok is.”

Egy kicsit mindenkinek informatikusnak kell lennie
„Nem mindenkinek kell informatikusnak lennie, de a digitalizáció mai szintjén minden szoftverek és algoritmusok segítségével működik, aki tehát megérti ezt, netán önmaga is képes egy rendszert jól megtervezni, az sikeresebb lesz a munkájában, bármely területen dolgozzon is – mondta Dojcsák Dániel. – Ma a bankszektorban a dolgozók több mint harmada informatikus, de egy átlagos bróker sem a megérzéseire támaszkodva hoz befektetési döntéseket, hanem ügyesen használ analitikai eszközöket, tapasztaltan konfigurál kereskedőrobotokat. Szinte minden munkahely, a gyári termeléstől, a kereskedelmen, közlekedésen, logisztikán át a kreatív szakmákig, jelentős mértékben használ digitális eszközöket és rendszereket. Ha valaki ezeket nem képes alkalmazni, az nem értékes a munkaerőpiacon.”

A fenti számot árnyalta Kürti Tamás, a főként etikus hackerek, biztonsági szakemberek és adattudósok képzésével foglalkozó KÜRT Akadémia vezetője: „Ha hiányzik 22 000 informatikus, akkor körülbelül 2200 olyan vezető is hiányzik, akik ezeket az embereket képesek vezetni, ugyanakkor a technológia területén már jó ideje otthonosan mozognak. Ez a 22 000 informatikus sokféle tudásszintet jelent, a rendszergazdáktól a szoftverfejlesztőkön és biztonsági szakembereken át az adatelemzőkig, ezért nem szabad homogén tömegként tekinteni rájuk. Ez azt is jelenti, hogy a speciális, rész területeken remekül lehet érvényesülni, ha valaki fel tudja mérni, hogy milyen típusú szakember melyik cégeknél számít hiánycikknek.”

Egyre többen

„Mi is úgy látjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés ezen a területen, főleg ha figyelembe vesszük, mekkora növekedést lehetett tapasztalni a szabadúszó munkavállalók arányaiban – mondta Kigyós Fruzsina, a szabadúszókat támogató SMarthu munkatársa. – 2004 óta csak az Európai Unió területén 45 százalékkal nőtt a szabadúszóként akár több kontinensre is bedolgozók száma, leginkább az informatikai területen, hiszen ma már például egy grafikus gyakran webdesignerként is dolgozik. Ezek a tehetséges szakemberek nem tudják, vagy nem akarják vállalni a saját vállalkozásokkal járó kockázatokat és kötöttséget. (Hogy mennyien gondolkoznak így, arról ld. keretes írásunkat.)

Bár Magyarországon már évtizedek óta jelen vannak olyan szereplők, akik informatikusokat képeznek, az új trendekkel egybevág az olyan szervezetek megjelenése is, mint például a Green Fox Academy, a Codecool, a Logiscool vagy a Skool. Míg az előbbi fő profilja a szabadúszó informatikusok képzése, utóbbinál az egészen fiatal lányokkal igyekeznek megismertetni a programozás szépségeit. A speciális képzésekkel, amelyek természetesen a Szilícium-völgy környékéről indultak, pár hónap alatt tanulhat sikerszakmát bárki.

férfi ül a számítógép előtt

Kép: Flickr/Inma Sanchez

„A tapasztalataink alapján kijelenthető, hogy hatalmas az érdeklődés a pályamódosításra készülők között is – mondta Zakar-Kovács Evelin, a Green Fox Academy kommunikációs vezetője. – A hallgatóink többsége karrierváltó, akad köztük mentős, jogász, közgazdász, zenész és szociológus is. Persze sokan érkeznek valamilyen mérnöki háttérrel, illetve vannak olyanok is, akik hobbiként foglalkoztak már a kódolással, de a tudásbeli különbség a második-harmadik hétre eltűnik.”

Állás? Nem kell, csak munkát akarok
Észrevette már, hogy mostanában mintha folyamatosan csúcsforgalom lenne? Mit csinál ennyi ember az utcán, a nap közepén? Senki nem dolgozik? Dehogynem. Csak nem úgy. A szabadúszók gazdasága a PwC előrejelzése szerint 2020-ra 43 milliárd fontos (közel 49 milliárd eurós) iparág lesz.

„Azt vettük észre, hogy sokan, amikor a szabadúszás mellett döntenek, szakmát is váltanak, mivel nem árt, ha több mindenhez is értenek – tette hozzá Kigyós Fruzsina. – Most még senki nem látja, hogy 10-20 év múlva milyen slágerszakmák lesznek, úgyhogy egy ilyen pályamódosítás kifejezetten jól jöhet. A változáshoz ugyanis rugalmasság szükséges, ami a szabadúszókban készségszinten kialakul. Ehhez támogató közösségre van szükségük, mi többek között ezzel és egyéb útmutatással, tanácsadással tudjuk segíteni, hogy a váltás sikeres legyen.”

A munkaerő iránti igényt mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy a Green Fox Academy hallgatói majdnem 100 százalékban el tudnak helyezkedni. Egy junior programozó kezdő fizetése 220 000 forint környékéről indul, aki pedig jól teljesít, igen hamar komoly összegeket kereshet.

„Sok iskola foglalkozik ilyen jellegű képzésekkel, vagyis a probléma nem új keletű – tette hozzá Kürti Tamás. – Ettől függetlenül óriási jelentősége van, hogy megjelentek a Green Foxhoz, Codecoolhoz és Skoolhoz hasonló vállalkozások, mert amit ezek tudnak, annak nagyon pozitív hatásai lehetnek. Gondolok itt most arra, hogy tizenéves lányok egyetlen nap alatt létrehoznak egy szoftvert, amit ők maguk fejlesztettek. Ez utánozhatatlan, és mély benyomást tesz. Ami még izgalmas, hogy hány cég tud ezekre a speciális szakmákra embereket képezni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora egy embernek a GDP-hez hozzáadott értéke, magyarán szólva a fizetése. Az informatikusoknál a skála alja versenyben van egy jobb tanári, a teteje pedig egy jobb vezérigazgatói fizetéssel.”

nő több monitor előtt dolgozik

Kép: Pexels

A különböző képzéseket kínáló intézmények szerepét az IVSZ is rendkívül fontosnak tartja, különösen az oktatás jelenlegi helyzetét figyelembe véve.

Most a vállalatokon a sor

„Az informatikai szakképzés és felnőttképzés nagyon komoly piaci jelenség – mondta Dojcsák Dániel. – Az erős hiány és az oktatási rendszer rugalmatlansága világszerte életre hívja az ilyen szereplőket, akik szerencsére sikerrel vették az akadályokat. Rengeteg a jelentkező, egyre többen érdeklődnek a programozói vagy egyéb digitális szakmák iránt. Most a vállalatokon a sor, hogy a felvételi gyakorlatukat és a munkahelyi mentorálást, integrálást is fejlesszék, hiszen egy 4–18 hónapos képzés során nem mérnökinformatikusok születnek, hanem célzott gyakorlati tudással rendelkező juniorok. Középtávon számítunk arra, hogy a Digitális Jólét Program keretében – az IVSZ aktív szakmai részvételével született – Digitális Oktatási Stratégia alkalmazása szélesebb rétegek számára biztosítja a digitális felkészülést, bármilyen típusú intézményből kerüljenek is a munkaerőpiacra.”

Az oktatás és a képzés helyzetét természetesen az érintett intézmények is kiemelt fontosságúként kezelik. „Úgy gondoljuk, hogy a piac igényeinek és az oktatásnak össze kell érnie – mondta Zakar-Kovács Evelin. – Azon dolgozunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten csökkentsük a hiányt, de ami ennél is fontosabb, az a hallgatóink támogatása, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy változtassanak az életükön, és új karrierbe vágjanak. Úgy látjuk, hogy bőven van még tennivaló az IT-oktatás területén, de nem reménytelen a helyzet: a workshopokon, meetupokon részt vevő közösségek megosztják a tudást, itt nem ciki kérdezni. Azt is fontos felismerni – főleg a gyerekeknél –, hogy a kódolás a jövő világnyelve, egyre több területen kell majd megtanulni kódolni, ezért érdemes mielőbb belevágni.”