Idén is meredeken emelkedhetnek a fizetések

2018. július 20. péntek - 12:38 / PP/MTI
  •    

Lassul ugyan a bérnövekedés üteme, mégis kétszámjegyű lehet a bruttó bérek emelkedése az idén éves átlagban a makrogazdasági elemzők szerint. A bérek emelkedését elsősorban a munkaerőhiány hajtja és ezen a fronton nem látszik javulás.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban álló átlagos bruttó keresete 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a tavalyi magas bázis miatt az év hátralevő részében lassabb bérdinamikára számít, azonban a munkaerőhiány gyorsabb bérnövelést kényszeríthet ki. Így éves átlagban 10,8 százalékos bérnövekedéssel számol, amely a várt 2,7 százalékos infláció mellett 7,9 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet. A bérköltségek azonban mintegy 1,7 százalékponttal lassabban, megközelítően 9 százalékkal emelkedhetnek idén.

kevés pénz és sok pénz két kézben

Kép:PP

Az idei várakozásukkal együtt 2013 óta közel 42 százalékkal nőhetnek a reálbérek, jövőre 5,6 százalékkal emelkedhetnek a reálbérek, így 2013-2019 között már közel 50 százalékos lehet a reálbér növekedés. „A fokozódó munkaerőhiány miatt, ami az egész térségre jellemző, akár erősebb is lehet a bérdinamika, így folytatódhat a hazai – és kelet-közép-európai – bérek felzárkózása a nyugati bérekhez” – jelezte.

Nem a túlóráztatás a megoldás a munkaerőhiányra
Tavaly 23 százalékkal nőtt a betöltetlen álláshelyek száma, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres volt. A cégek a belső erőforrások optimalizálásával tudják fenntartani a növekedésüket.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában megállapította, hogy a keresetek májusi emelkedése kismértékben elmaradt a 11,2 százalékos piaci várakozástól. Az emelkedő infláció mellett lehetségesnek nevezte, hogy idén a reálbér-emelkedés kismértékben elmarad a 10 százaléktól. Ugyanakkor hozzátette: a munkaerőhiány további felhajtóerőt képvisel majd.

A szakember szerint a versenyszférában 11, míg a közszférában 9,9 százalékkal emelkedtek a bérek éves alapon, ezzel hosszú idő után először dinamikusabb volt a bérnövekedés a vállalkozásoknál, mint a költségvetési szerveknél. Ez elsősorban az utóbbi szektor nem havi rendszerességű kifizetéseinek visszaeséséhez kapcsolható, csak a rendszeres jövedelmeket vizsgálva továbbra is a korábbi a sorrend. Virovácz Péter szerint a munkaerő iránti keresletben nem látható érdemi változás, amit jó hírnek nevezett. Kitért arra, hogy nemzetgazdasági szinten 1,4 százalékkal bővült az alkalmazásban állók létszáma, mindezt úgy, hogy a közfoglalkoztatottak száma tovább zsugorodott. „A legnagyobb felszívó erővel a jelentősebb ágazatok közül továbbra is az építőipar rendelkezik” – vélekedett.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.