Hogyan csináljunk a veszteségből kis nyereséget?

A gazdasági válság mélyülésével együtt egyre nő a veszteséges vállalkozások száma is. A veszteséget azonban pozitívan is fel lehet használni, a válságot követő fellendülés ideje alatt, az elhatárolt veszteség adóalap csökkentő tényező lehet. Ráadásul jövőre az új adótörvényekkel már a 19 százalékos adókulcs mellett használható fel az elhatárolt veszteség.

Ezt az úgynevezett elhatárolt veszteséget, csak az adóhatóság engedélyével vehetik igénybe azon társaságok, amelyek már legalább négy éve működnek, és az aktuális adóévben a bevétel nem érte el az elszámolt költségek, és ráfordítások együttes értékének 50 százalékát, vagy a társaság adóalapja a megelőző két évben is negatív volt. A hatóság a kérelmet akkor engedélyezheti, ha a fentiek elháríthatatlan külső okok miatt következtek be, vagy a vállalkozás megfelelően járt el ennek elkerülése, mérséklése érdekében. Azaz nem elég egyszerűen a gazdasági válságra hivatkozni, hanem részletesen be kell mutatni a körülményeket, okokat, amelyek a társaság veszteségességéhez vezettek. Amennyiben az APEH a veszteség elhatárolását elutasítaná érdemes élni a jogorvoslati lehetőségekkel, mivel a RSM DTM Hungary tapasztalatai szerint egy megfelelően elkészített, alapos fellebbezés sokszor eredményre vezet.

Jelenleg a társas vállalkozások különadó kötelezettségének számításakor nincs mód a korábbi évek negatív adóalapjának érvényesítésére. Mivel azonban az adótörvények egy módosító javaslata eltörölné a különadót, így ezen a téren is változás várható. „Az új adótörvények bevezetését követően ráadásul, már a 19 százalékos adókulcs mellett használhatják fel a vállalkozások elhatárolt veszteségüket. Az új törvény hatályba lépése azonban csak a bevallási időszak után várható, így azon vállalkozásoknak, amelyeknek 2008-as adóalapja volt negatív, érdemes tájékozódniuk a lehetőségeikről "- emelte ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója.

A Pénzügyminisztérium honlapján található adatok szerint idén az egyes hónapokban több társasági adóelőleget fizettek be a cégek, mint tavaly. Mindezt a válság ellenére. Erre nagyrészt magyarázatot ad, hogy a társasági adóelőleg befizetésének alapja a 2007. évi társasági adóbevallás. Amennyiben a társaságok nem éltek adóelőleg mérséklési lehetőségeikkel, akkor a jelenlegi ínséges időben is a korábbi „boldog idők" eredményei után fizethetik a társaságok adójukat.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo