Harc az e-cigik ellen Amerikában

Van, ahol betiltanák, míg máshol csak a veszélyekre figyelmeztetnének.

Kalifornia 20 millió dollárt fordít az elektromos cigaretta veszélyeinek ismertetésére - erről írt alá rendeletet Gavin Newsom, az Egyesült Államok legnépesebb tagállamának kormányzója. Newsom a rendelet aláírásával egy időben elrendelte a tagállam különböző hivatalainak is, hogy dolgozzanak ki terveket az elektromos cigarettához szükséges illegális és hamisított termékek kivonására a forgalomból. A rendelet célja az, hogy minél szélesebb körben és alaposabban felvilágosítsák a kaliforniai fiatalokat a dohány- és kannabisztartalmú elektromos cigaretták szívásának veszélyeire.

A demokrata párti politikus „a fiatalok járványának” nevezte a komoly megbetegedéseket okozó elektromos cigaretta használatának rohamos terjedését. Ezért a rendeletben azt is rögzítette, hogy e termék vásárlása előtt az eladóknak kötelezően ellenőrizniük kell a vásárlók életkorát.

Ahol betiltják

A kaliforniai kormányzó egy nappal azt követően döntött így, hogy a keleti parti New York állam szintén demokrata párti kormányzója, Andrew Cuomo bejelentette: az állam egészségügyi hatóságai még a héten betiltják az aromatizált (ízesített) elektromos cigaretták forgalmazását. Hétfőn Lori Lightfoot, Chicago tavaly ősszel megválasztott polgármestere szintén bejelentette, hogy az ízesített e-cigaretták betiltására készül.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a Fehér Házban újságírókkal tartott beszélgetésén azt jelentette be, hogy az amerikai szövetségi kormányzat az aromatizált elektromos cigaretták betiltására készül. Ő is elsősorban az efféle cigaretták fiatalok körében járványszerűen terjedő szívásának veszélyeiről beszélt, és mint mondta: Alex Azar, az egészségügyi tárca irányítója hamarosan szabályozást tesz közzé erről.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet adatai szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy tízmilliónyian szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év. Egyre nagyobb figyelmet kap az e-cigaretta szívásának megannyi káros következménye is. Az ország 33 tagállamában eddig mintegy 450, a tüdőt és a légzőszerveket súlyosan károsító megbetegedést diagnosztizáltak. A múlt héten jelentették be, hogy Idahóban újabb két fiatal hunyt el az elektromos cigaretta használatának következtében, és ezzel a halálos áldozatok száma hatra emelkedett.

Több helyen is folynak kutatások az e-cigaretta káros hatásainak magyarázatára. A szakemberek úgy vélik, hogy egy még azonosítatlan vegyi anyag okozhatja a megbetegedéseket. Egyelőre nem tudják, hogy ez a készülék valamelyik részében vagy a töltőfolyadékban található-e.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo