Hányan veszítették el állásukat? Kijöttek a legfrissebb adatok

A munkanélküliek száma 187 ezer fő volt áprilisban.

(Fotó: depositphotos.com)

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint áprilisban tovább emelkedett a munkanélküliek száma, egy hónap alatt 19 ezerrel lettek többen, 187 ezren voltak. Ennél a közel 20 ezer főnél azonban valójában jóval többen veszítették el az állásukat, összesen 73 ezren. Azok, akiket nem a munkanélküliek közé sorolt be a statisztika, az inaktívak táborát gyarapították - írja laptársunk, az Mfor.hu.

Ennek oka a statisztikai definícióban rejlik: a hivatalos meghatározás szerint ugyanis, aki nem keresett aktívan munkát és/vagy nem tudott volna 2 héten belül munkába állni, az nem tekinthető munkanélkülinek, a munkaerőpiac inaktív részéhez tartoznak. Ők áprilisban 54 ezren voltak a márciusi 40 ezer után.

A foglalkoztatottak száma a negyedik hónappal ezzel összhangban változott. A KSH szerint 73 egy hónap alatt 73 ezerrel csökkent a létszám 4,368 millióra, tavaly áprilishoz képest pedig 136 ezer fős a csökkenés mértéke.

Február-április átlagban nem katasztrofálisak a számok

Ha a szokásos, háromhavi átlagot jelző adatokat nézzük, melyben már ugye két, koronavírus-járvány által érintett hónap is van, a számok nem tűnnek katasztrofálisnak. A munkanélküliségi ráta a 15-74 évesek korcsoportjában 3,8 százalékra emelkedett az előző évi 3,5 százalékról. A munkanélküliek átlagos létszáma 174,1 ezer fő. A munkanélküliség átlagos időtartama 9,2 hónap volt és a munkanélküliek 25,7 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek minősül.

A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma a február-április időszakot tekintve 55 ezer fővel mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, 4,436 millióan voltak. A KSH közlése szerint az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma egyaránt 21 ezer fővel csökkent, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo