Hamar jön az enyhülés?

Az elmúlt hét válságjelei után a hétfő pozitív híreket hozott a pénzpiacok számára a világban és Magyarországon. A monetáris tanács 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.

A főpénzügyér
Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz az új pénzügyminiszter, jelentette be Barack Obama hétfőn Chicagóban.

Obamához hasonlóan 47 éves Geithner korábban vezető pozíciókat töltött be a pénzügyminisztériumban, a Nemzetközi Valutaalapnál és a New York-i Fedben, idézte fel Obama, és hozzátette: Geithnernek "egyedülálló rálátása van arra, hogy milyen tévedések vezettek a tőkepiaci válsághoz, és világosan látja, milyen lépéseket kell tenni a felépüléshez".
A nemzetközi piaci szereplők örömmel fogadták, hogy az amerikai pénzügyi kormányzat megmentette az esetleges bukástól a nagyságra második amerikai bankcsoportot, a Citigroupot. Washington 55 milliárd dollár értékű részesedést vásárolt a pénzintézetben, valamint átvállalta a 306 milliárd dollárra becsült "mérgezett" értékpapír-portfolióban várható veszteségek 90 százalékát.

Az is kedvező hatással volt, hogy a megválasztott amerikai elnök gyorsan kijelölte gazdasági csapatát. Egyelőre úgy tűnik, Barack Obama a piacnak tetsző szakembereket választott.

Kamat, fejlesztések

Magyarországon is hatott a pénzpiacokra a nemzetközi pozitív hangulat, amelyet tovább erősített a jegybanki alapkamat csökkentése. A monetáris tanács 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette az alapkamatot, ezt az elemzők ugyancsak a stabilizáció felé mutató jelként értékelik.

Eközben a világban és Magyarországon is egymást követik a pénzügyi válság után formálódó gazdasági válságról, illetve a válság kezeléséről szóló híradások. A globális gazdasági krízis hazai hatásainak enyhítésére Varju László, a gazdasági tárca kijelölt államtitkára azt mondta, hogy legfontosabb feladatának azt tartja, hogy minél több beruházás valósuljon meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Tukacs István leendő, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak nevezte a munkahelyek megőrzését a krízis miatt nehéz helyzetbe kerülő területeken.

Autóipar, Ausztria, Kuvait

A válság által egyik leginkább sújtott terület az autóipar. A legújabb ezt igazoló hír, hogy a stuttgarti Daimler autógyár elnöksége bejelentette: a jelenlegi értékesítési válság nyomán a cég összes beruházását felülvizsgálják. Jó hír Magyarország számára, hogy ez a lépés a jövő évre tervezett kecskeméti Mercedes-beruházást nem érinti.

Az új osztrák szociáldemokrata-néppárti nagykoalíciós kormány öthetes egyeztető tárgyalások után tető alá hozott, 270 oldalra rúgó programja két élénkítő csomagot is tartalmaz a pénzügyi válság következményeivel küszködő gazdaság megsegítésére. A program jelentős adócsökkentési tervről intézkedik, és új szabályozást vezet be a bevándorlás területén. 

A leggazdagabb országok sem vonhatják ki magukat a világ eseményeiből. A kuvaiti befektetési hatóság helyi lapjelentések szerint mintegy hárommilliárd eurót von ki külföldről, hogy erősebb befektetési tevékenységet folytasson belföldön.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo