Gyenge euróra kell felkészülnünk

A súlyos adósságválsággal küzdő Görögország újabb, 14,5 milliárd eurós részletet kap az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből. A piac annak ellenére is tartósan gyenge euróra számít, hogy az euróövezet gigantikus védőhálót feszített ki megrendült pénzügyi helyzetű tagjai megmentésére.

Az euróövezeti tagállamok által Görögország számára biztosított 14,5 milliárd eurót legkésőbb kedd délig átutalják Athénnak - mondták a dpa német hírügynökség forrásai hétfőn. A görög vezetés az előző héten kedden kérte a 110 milliárd eurós EU-IMF hitelkeret megnyitását. A pénzügyminisztérium 5,5 milliárd eurót kért az IMF 30 milliárdjából, és 14,5 milliárdot az euróövezeti tagországok 80 milliárd eurós keretéből. Az IMF már másnap átutalta az 5,5 milliárd eurót a görög nemzeti banknak.

Négyéves mínuszban az euró

Május 19-én 9 milliárd eurónyi görög állampapír jár le, a piacokról azonban Athén nem tud forrást szerezni. A hitelkeret sürgős megnyitását részben ezért kéri az euróövezeti tagország. Hétfőn az alig tizenegy éves uniós közös deviza, az euró négy éve a leggyengébb árfolyamára esett a dollárral szemben, alacsonyabbra, mint a 2008 őszén, a Lehman-válság által kiváltott pénzügyi krízis idején elszenvedett veszteségét követően állt. Egyes elemzők már a dollárparitás elérését sem zárják ki teljesen. Egy dollárnál alacsonyabb árfolyama csak bevezetésének kezdeti idejében volt az eurónak.

A forint gyengült
Gyengült a forint hétfő este a délutáni, és a péntek késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt az euró 278,59 forintra erősödött a péntek késő esti 276,68 forintról (+0,69 százalék). Késő délután az euró még gyengébb volt, 278,05 forinton jegyezték. Az idén eddig 2,90 százalékkal emelkedett a forinthoz viszonyítva az euró árfolyama. A dollár 225,71 forintra drágult a péntek esti 223,39 forintról (+1,04 százalék). A dollár az idén eddig 19,4 százalékkal erősödött a forinthoz képest. Az euró 0,33 százalékkal 25,5410 cseh koronára emelkedett, és 0,44 százalékkal 4,0250 zlotyra erősödött hétfő este.

A piacokon tartósan gyenge euróra számítanak, mivel az euróövezeti szuverén adósságtörlesztési krízis euró-befektetéseik feladására szorítja a befektetőket. Az euró év eleje óta tartó és egyre gyorsuló értékvesztése annál is inkább meglepő, hogy 750 milliárd euró áll készenlétben arra az esetre, ha egyes tagállamok már nem lennének képesek adósságaik tőkepiaci refinanszírozására. Az euróövezet 500 milliárd eurót, az IMF 250 milliárd eurót teremtett elő a célra, az EKB pedig euróövezeti államkötvények vásárlásával támogatja a segélyprogramot.

Amerika ne adjon!

Az Egyesült Államokban republikánus kongresszusi képviselők törvényjavaslatot terjesztettek be Washingtonban arról, hogy az amerikai kormány ne nyújthasson pénzügyi segítséget a bajba jutott európai gazdaságoknak, köztük Görögországnak - írta a hétfői The Washington Times. Az újság rámutatott: azt sem tudni, hogy az Egyesült Államok mekkora hányadot vállal a Görögországnak és más államoknak nyújtott IMF-hitelkeretből, de az összeg 10 milliárd dollár lehet, mivel az Egyesült Államokra jut a Nemzetközi Valutaalap befizetéseinek 17 százaléka.

Az újság szerint Görögország segélyezésének nincs értelme. A görög kormány nagy értékekkel rendelkezik, földet és vállalati részvénycsomagokat adhatna el az adósságválság megoldására.

A miniszterek nyugalmat sugároznak

Jót tett az euróövezet stabilitásának a pénzügyi nehézségekkel küzdő tagországok segítésére a múlt hét legelején kidolgozott európai uniós mechanizmus - állapította meg az övezet több országának pénzügyminisztere hétfőn Brüsszelben. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter például az euróövezeti miniszteri tanácskozásra érkezve leszögezte, hogy a témában elért uniós megállapodás, illetve az annak nyomán létrejött 500 milliárd eurós mechanizmus tompította a válságot.


Az euró/dollárkurzus elmúlt 5 éve - finance.yahoo.com

Megismételte ugyanakkor annak fontosságát, hogy az egyes országoknak törekedniük kell államháztartásuk kiegyensúlyozására és stabilizálására. Egyetértett ezzel Didier Reynders belga pénzügyminiszter is, aki szerint az euró problémáit elsősorban a dél-európai országok költségvetési helyzete okozza. Osztrák kollégájuk, Josef Pröll kiemelte, hogy az uniós mentőmechanizmus jó irányba mutat. Hangoztatta: az államháztartási hiány kordában tartásával párhuzamosan az egyes országoknak ügyelniük kell arra is, hogy ne akasszák meg a növekedést, amelynek a válság utáni első jelei már megjelentek.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek szokásos havi találkozójukat tartották Brüsszelben. Az értekezlet alkalom volt arra, hogy áttekintsék, szükség van-e a tagországok állam- és kormányfőinek utasítására kidolgozott mentőmechanizmus kiegészítésére a közös pénz megvédelmezésének érdekében.

Nem baj, ha gyenge?

A piacok a múlt hét elején - a megállapodás ismeretében - megnyugodni látszottak, ám később - elemzői kommentárok szerint az adósságkezelésben sejtett problémák miatt - ismét a nyugtalanság jeleit mutatták. A pénzügyminiszteri csoportot elnöklő Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő érkezésekor ez euró árfolyamával kapcsolatban arról beszélt: nem a jelenlegi váltási szint aggasztja, hanem az árfolyam túlságosan nagymértékű ingadozása.

Elena Salgado, az EU-t ebben a félévben elnöklő Spanyolország pénzügyminisztere szerint a múlt héten jóváhagyott terv működik, elégséges és hiteles. Úgy vélte ugyanakkor, el kell fogadni, hogy a pénzügyi piacok működéséhez manapság hozzátartozik az ingadozás.  Ő is egyetértett azzal, hogy folytatni kell a munkát az euró stabilitását biztosító szabálycsomag korszerűsítésére. Emellett még jobban össze kell hangolni a tagországok gazdaságpolitikáját, és világosabban ki kell mutatni az egyes államok készségét a hiány és az adósság mérséklésére - hangoztatta a spanyol miniszter.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo