Fővárosi garzon vagy többszintes üdülő – mire elég 20 millió forint?

A főváros és a vidéki települések ingatlanárai között továbbra is jelentős különbségek vannak, hiszen míg a budapesti átlagárat nézve egy 32 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, addig a megyeszékhelyeken akár háromszor ekkora alapterületű otthont is találni. Az OTP Ingatlanpont legújabb sorozatának első részében megvizsgálta, milyen lehetőségekkel számolhat valaki, ha 20 millió forintért szeretne magának ingatlant.

Az árkülönbség továbbra is jelentős a vidéki és fővárosi ingatlanok között, sőt, akár kerületi összevetésben is, így aki 20 millió forint értékben keres ingatlant, meglepő különbségeket találhat a hazai lakáskínálatban. A NAV 2019-es forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján elmondható, hogy míg Budapest három legdrágább kerületében (V., I., II.) átlagosan nagyjából 20-25 négyzetméteres minigarzont találni ennyi pénzért, addig a főváros külső kerületi lakásárait megnézve akár bőven kétszer ekkora alapterületű lakásokat lehet vásárolni ekkora összegért. Soroksáron, ahol a legolcsóbb ingatlanokat találhatjuk Budapesten, kétszobás, 60 négyzetméteres lakóházat is vásárolhatnak az érdeklődők.

(Fotó: depositphotos.com)

A legdrágább megyeszékhelyek a budapesti peremkerületek átlagáraival veszik fel a versenyt. Ársorrendben az első helyen szereplő Debrecenben, majd Veszprémben, Székesfehérváron, Kecskeméten és Győrben átlagosan körülbelül 50 négyzetméteres alapterületű, másfél-két szobás lakást lehetne vásárolni 20 millió forintból, ám Békéscsabán, Miskolcon vagy Kaposváron ezért a pénzért közel kétszer ekkora ingatlant is találni.

Az OTP Ingatlanpont aktuális kínálatában elérhető ingatlanok áraiban ugyanilyen különbségek fedezhetők fel: 20 millió forintért találhatunk felújításra szoruló panellakásokat vagy teljesen felújított, azonnali költözésre váró családi házakat jellemzően kisebb településeken vagy a nagyvárosok peremrészein.

Ami a vidék és főváros közötti árollót illeti, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője elmondta: „országosan a lakáspiac az utóbbi években jelentős áremelkedésen ment keresztül egészen 2019 első félévéig. Ezt követően érezhetően lassult a piac, amire az idei évben a járvány is ráerősített. Különösen a fővárosban csappant meg az érdeklődés, ezért a népszerűbb megyeszékhelyek (Győr, Debrecen, Kecskemét, Veszprém), ahol a kereslet továbbra is élénk, jobban közelíthetnek Budapest egyes kerületeihez, csökkentve az árkülönbséget vidék és a főváros között.”

20 millióért családi ház vagy inkább belvárosi garzonlakás?

Az OTP Ingatlanpont adatbázisában böngészve, ha inkább a fővárosban szeretne lakni az érdeklődő, ezért az összegért választhat például kiváló állapotú, téglaépítésű, egyszobás lakást a VIII. kerület belső részén, de a VII. kerületben is lehet találni jó állapotban lévő garzonlakást. Ha a vásárló kertre vagy nagyobb alapterületű lakásra vágyna, érdemes a XX., illetve a XXIII. kerületi lakásokra szűrnie. Pesterzsébeten például vannak átlagos vagy felújítandó állapotban lévő, család számára is alkalmas, kétszobás lakóházak udvarral, Soroksáron pedig akár háromszobás ingatlan is fellelhető ezért az összegért.

A vidéki kínálatot tekintve ebben az árkategóriában már jóval több a családi ház, a kis községekben pedig kifejezetten jó állapotú otthonok várnak gazdára. A Dél-Alföld egyik kistelepülésén, Akasztón például négyszobás, új építésű családi ház vásárolható hátsó udvarral, garázzsal, a legdrágább megyeszékhelyen, míg Debrecen belvárosában egy 10. emeleti kétszobás panellakást találni ebben az értékben.

A nagyvárosok közül az utóbbi években Tatabányán emelkedtek leggyorsabb ütemben az ingatlanárak, így nem meglepő, hogy a kedvelt Dózsakert városrészben 20 millió forint egy kétszobás, jó állapotú panelre elég. A tatabányai példához hasonló panellakást találni Győr egyik legkeresettebb városrészben, Nádorvárosban. A 2019-es árrangsorban sereghajtó Salgótarjánban az összegért ötszobás, hegyvidéki panorámás, jó állapotban lévő, kétszintes családi ház vásárolható meg egy erkéllyel és egy külön loggiával.

Üdülő 20 millióért?

Az otthoni munkavégzés térnyerésével az utóbbi időben megnőtt a nyaralók iránt a kereslet, sok belvárosban élő inkább vízpart közeli településre vágyna. 20 millió forintért ugyan balatoni településeken nem nagyon találni üdülőkínálatot, azonban a Tisza-tó vonzáskörzetében például ekkora összegért már van jó állapotban lévő, eladó üdülő. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei köszségben, Tiszaderzsen a parttól körülbelül 4 kilométerre egy négyszobás, új építésű, kétszintes családi ház várja az érdeklődőket. A tó központi városában, Tiszafüreden, ahol két év alatt közel duplájára emelkedtek az ingatlanárak, még mindig találni háromszintes, kiváló állapotban lévő, frekventált helyen lévő üdülőt is. A tó az utóbbi időkben népszerű turisztikai célpont lett, és további vízparti fejlesztések várhatók a környéken, így akár jó befektetésként is lehet gondolni a helyi partközeli üdülőkre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo