Fontos változások jönnek a csok-ban jövőre

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején két javaslatot tesz a kormánynak, ezek arról szólnak, hogy a teljes csok-ot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá, hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig - jelentette ki Rogán Antal.

Kép:Flickr

Éves miniszteri beszámolóján a kabinetirodát vezető miniszter elmondta: a csok alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben. Ismertette, hogy az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be, több mint 17 milliárd forint értékben. Sikernek nevezte, hogy 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült.

A CSOK-ot szabályozó kormányrendelet elfogadása óta már többször változott, egy nagyobb „könnyítési csomagról” ez év szeptemberében született döntés. Ezek többsége a megjelenés napjától hatályba lépett, 2017. január 1-től érvénybe lépő változás szerint a családi otthonteremtési kedvezmény a kérelem benyújtásakor az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető.”

Ezekre is érdemes figyelni jövőre!

Az új szabály szerint tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhető a CSOK, már az ingatlan használatba vétele előtt. Igaz, a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. Bár sokan örülnek ennek a változtatásnak, az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő szakemberei szerint ez az intézkedés csak akkor lesz pozitív hatású, ha a CSOK-ot az építkezés folyamata alatt – akár szakaszosan is – de kiutalják az ingatlanfejlesztőnek. Azaz nem lesz különbség a fizetés teljesítésében a készpénzes és a hiteles, illetve a CSOK-os vevők között. A támogatás megítélése és folyósítása közötti átmeneti időszak áthidalásában mások szerint a bankok ajánlatai juthatnak fontos szerephez, vagy a kivitelezőknek kell sokkal rugalmasabb fizetési feltétekkel készülnie.  A módosítás kizárja a rokoni szálakat az építtető és az építő között: az új lakás építéséhez igényelhető CSOK-ra és adóvisszatérítési támogatásra támogatási szerződés abban az esetben köthető, ha az igénylő az építési tevékenységet végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa.

Könnyített csok: azoknak is vonzó, akik eddig nem kaphattak
Érdemi növekedésre számítanak a bankok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igényléseiben, mivel olyan ügyfélkör számára is elérhetővé vált a támogatás, amelynek eddig erre nem volt lehetősége.
A CSOK-os könnyítések életbe lépése miatt jó eséllyel még több fejlesztés indulhat, ami kockázatot is jelent. A meglévőnél is tovább nőhet az érdeklődés az újépítésű lakások iránt, ráadásul mivel 2017. január 1-től a korábbiakkal ellentétben a már megfizetett bekerülési költségre nem, csak a kérelem benyújtásakor az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető a támogatás, érdemes lesz az építés minél korábbi szakaszában lecsapni az új lakásokra. Mindez piaci szakértők szerint együtt járhat azzal is, hogy „szerencselovagok”, tapasztalat nélküli, kevéssé hozzáértő fejlesztők jelennek meg a piacon.  A vásárlóknak ezért különösen érdemes utánanéznie a beruházónak, akitől csak tervrajzon létező lakást kívánnak venni – hívták fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.

Sok probléma volt korábban abból, hogy osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a CSOK folyósításával meg kellett várni, míg az ingatlan társasházzá alakul. A könnyítéssel a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így nem kell várni a támogatás folyósításával. Emellett az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra is igénybe lehet majd venni a CSOK-ot, ehhez elég lesz egy használati megosztási megállapodás. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget.

Mire jár a könnyített csok?
Lökést adhat az újlakás-fejlesztéseknek és a lakáshitelezésnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek átalakítása. A lépés eredményeként 2017 végéig több mint 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra, emellett a lakáshitelezésben is fokozottabb bővülés várható.
Változások történtek az igényléskor figyelembe vehető gyermekekkel kapcsolatban is. Az új szabály szerint 25 éves korig, a magzatot pedig már 12 hetes korától figyelembe lehet venni (a korábbi 24 helyett) az igénylésnél.  Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a CSOK-ot, ha a gyámság már legalább egy éve fennáll. Fontos változás, hogy az igénylő esetleges elhalálozása esetén egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a CSOK-os ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.

A könnyítések révén azok is igénybe vehetik a támogatást, akik szolgálati lakásban élnek. Korábban a kedvezmény feltétele volt, hogy a kedvezményezett a lakásban lakjon, így például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek eleve kiestek a jogosultak köréből. Mostantól arra az időszakra, amíg szolgálati lakásban lakik valaki, nem vonatkozik majd rá a bentlakási kötelezettség.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo