Fontos szerepe van egy Magyarországon gyártó cégnek a vakcinákban

Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer oltóanyag - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Lukácsházán.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány kétmilliárd forinttal támogatja a vállalat 13,5 milliárd forintos beruházását, amelynek eredményeként 16 gépsoron gyártanak a vakcinához ampullákat. A 16 gépsor egy része már megérkezett.

Megjegyezte, hogy tovább erősödött a magyar-német gazdasági kapcsolat azzal, hogy a németországi Schott AG Magyarországra hozta ezt a fejlesztését. Kiemelte, hogy hatezer német vállalat 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, így a német vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaságban.

Elmondta, hogy a több mint 130 éves Schott cégcsoport legnagyobb gyógyszeripari gyártóüzeme Lukácsházán van, ez Magyarország legnagyobb ampulla és injekciós üvegeket előállító gyára, amely hightech technológiát képvisel.

A Schott Hungary Kft. 97 százalékban a külpiacra értékesít, így a fejlesztés az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti – mondta. Hozzátette, hogy a beruházással a cég megvédi több mint 550 munkavállalóját.

(Fotó: Pixabay.com)

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzetben az emberek egészségét kell megvédeni és biztosra kell menni, hogy az ország gazdasága működőképes maradjon. Ehhez arra van szükség, hogy az emberek dolgozhassanak, erre pedig az egészségen kívül munkahelyre van szükség.

Hozzátette, hogy a kormánynak épp ezért szövetségese minden olyan vállalat, amelyik a mostani kihívásokra nem leépítéssel, vagy a termelés visszafogásával, hanem fejlesztéssel, munkavállalóinak megtartásával, vagy a létszám bővítésével válaszol.

Kifejtette, egy ilyen típusú válság tíz évvel ezelőtt a gazdaságot le tudta volna verni a lábáról, de az elmúlt tíz évben erősödött annyit a magyar gazdaság, hogy "újabb beruházásokat jelentünk be nap mint nap az ország minden táján". Ez a tény azt bizonyítja, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik – fogalmazott Szijjártó Péter.

Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházás a következő 25 évre határozza meg a Schott magyarországi működését. A fejlesztés részeként 16 automatizált, újgenerációs gépsort üzemelnek be és a hozzá tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente többszáz millió darab ampullát tudnak gyártani.

Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a Schott Hungary Kft. beruházásai egész észak Vas-megyére hatással vannak. Szombathelytől Kőszegig foglalkoztat munkavállalókat és Lukácsháza legnagyobb adófizetője, a település adóbevételeinek 85 százalékát adja.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a német Schott AG leányvállalata a 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. közötti üzleti évben 20 milliárd 504 millió forint nettó árbevételt ért el, ami 2 milliárd forinttal több az előző üzleti évhez képest. Az exportból származó bevétele 19 milliárd 975 millió forint volt, 2 milliárd forinttal több az előző év azonos időszakánál. Adózott eredménye 3,3 milliárd forint volt, amely 1,02 milliárd forinttal haladta meg az előző üzleti évi adatot. Üzemi tevékenységének eredménye 3,7 milliárd forint volt, 1 milliárd forinttal több, mint az előző üzleti évben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo