Feltámadás a járvány után? Éledezik a légiközlekedés

Januártól áprilisig 56,2 ezer tonna légiárut szállítottak a ferihegyi repülőtéren keresztül, körülbelül 30 százalékkal többet, mint 2020 és 2019 első négy hónapjában - derül ki a Budapest Airport repülőtéri értesítőjéből.

Az előrejelzések szerint idén akár a 150 ezer tonnát is elérheti a légiáru-forgalom. A Budapest Airport áprilisban együttműködési megállapodást kötött a Magyarország és Kína közötti légi Selyemút létrehozása céljából - idézték fel utalva arra, hogy annak nyomán további áruforgalom-növekedésre lehet számítani.

Arról is tájékoztattak, hogy a Budapest Airport megkezdte a repülőtéri cargo környezet és a BUD Cargo City további bővítésének előkészületeit annak érdekében, hogy hosszú távon is világszínvonalú környezetet biztosítson.

A repülőtéren áprilisban kevesebb mint 65 ezren utaztak át, ami 95 százalékos csökkenést jelent a koronavírus járvány elterjedését megelőző, 2019-es év azonos időszakához képest - közölték. Tavaly áprilisban a forgalom a 10 ezer utast sem érte el - tették hozzá.

A Budapest Airport felhívta a figyelmet arra, hogy áprilisban számos légitársaság jelentette be járatai újraindulását. A korlátozások csökkenésével vagy eltűnésével, várhatóan megindulhat a forgalom jelentősebb növekedése - jegyezték meg. A repülőtér üzemeltetője elsőként a rövid távú, európai légi összeköttetések újraindulására számít, míg a hosszabb távú, tengerentúli járatok visszatérése később várható.

Az értesítőből az is kiderül, hogy a Budapest Airport hónapok óta készül a növekvő forgalom kiszolgálására. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két év alatt 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg: átadták az új utasmólót, átalakultak és megújultuk a belső terek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo