Felerősödtek az Európa „japánizálódásával” kapcsolatos félelmek

Az EKB továbbra is kitart a zéró kamatpolitika mellett, így a befektetőknek akár még évekig szembe kell nézniük az extrém alacsony kamatokkal és kötvénypiaci hozamokkal. Megtakarítóként ez azt jelenti, hogy a következő években a betétekkel és kötvényekkel nem lehet érdemi reálhozamot elérni, ehhez egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően mozdulni kell a részvények és nyersanyagok irányába – javasolja a K&H.

A legfrissebb inflációs mutatók ismét felerősítették az Európa „japánizálódásával” kapcsolatos félelmeket – azaz hogy sem inflációra, sem növekedésre nem számíthatunk tartósan –, hiszen a fő és a maginflációs adatok nemcsak alulmúlják a várakozásokat, de az első negyedév élénkülését követően újból visszafordulást mutatnak - írja a közleményében a K&H.

Zéró infláció

„A Fed kamatemelései nyomán ugyan fokozódott a várakozás az Európai Központi Bank szigorításával kapcsolatban, ez azonban egyelőre kevés az EKB számára. Egyelőre még a kötvényvásárlási program kivezetésével kapcsolatban sem tisztult a kép, nemhogy kamatemelésbe kezdene. Ennek fő oka pedig az, hogy az infláció felpörgetése kulcsfontosságú lenne az európai gazdaságok számára, nem csak az egészséges gazdasági növekedés, de az adósságcsapdából való kikecmergés miatt is. Hiszen az EKB-nak továbbra is célja az Európa-szerte magas államadósságok elinflálása, amit azt jelenti, hogy az infláció magasabb kell, hogy legyen, mint a kötvénypiaci hozamszintek” – hívta fel a figyelmet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

Zéró kamat

Az EKB legfrissebb előrejelzésében a növekedési várakozását javította (2018-ra 1,7%-ról 1,8%-ra), viszont az inflációs előrejelzését lefelé módosította (1,6%-ról 1,3%-ra). Ez továbbra is arra utal, hogy csak sokára és nagyon lassan indul el a kamatszintek „normalizálódása” Európában, akár évekig fennmaradhat az extrém alacsony kamat- és hozamkörnyezet, amivel a befektetőknek is szembe kell nézniük. „A tartósan alacsony eurózónás kamatkörnyezet a Magyar Nemzeti Bank számára is lehetőséget ad arra, hogy akár középtávon fenntartsa a rekord alacsony kamatszintet, annak ellenére is, hogy nálunk már látványosan megindult az infláció növekedése. Megtakarítóként ez azt jelenti, hogy a betétekkel és kötvényekkel továbbra sem lehet érdemi reálhozamot elérni a következő években, ehhez egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően kockáztatni kell és mozdulni a részvények és nyersanyagok irányába” – hangsúlyozta ki a befektetési szakember.

Ismét javított növekedési előrejelzésén a GKI
Idén az első negyedévben a magyar GDP 4,1 százalékkal, a vártnál gyorsabban bővült, ezért a a GKI Gazdaságkutató Zrt. már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, és legalább 3,5 százalékos éves növekedésre számít legfrissebb havi prognózis szerint.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo