Ezeket a szavakat hagyjuk ki az önéletrajzunkból

Elég rövid idő áll rendelkezésünkre arra, hogy a HR-es szeme és figyelme megakadjon az önéletrajzunkon, ezért érdemes nagyon átgondolni, hogyan fogalmazunk a rezümében. A "célorientált", "szakértő" vagy "időben teljesítette" kifejezések például teljesen feleslegesek a szakértők szerint.

Közhely, de ettől még igaz: az ember nem kap második lehetőséget az első bemutatkozásra. Ez fokozottan igaz, ha éppen állást keresünk. Ez esetben az első benyomást ráadásul nem is személyesen tesszük, hanem az önéletrajzunkkal.Hogy milyen a nyelvezete, milyen szavakat használunk benne, az javíthatja vagy ronthatja az esélyeinket, hogy beválasztanak az állásinterjúra érdemesnek tartott jelentkezők közé. Vannak cégek, melyek már szoftvert használnak a CV-k, azaz szakmai önéletrajzok elemzésére.

Egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan közülünk magunkról. A Business Insider által megkérdezett szakértők szerint alapszabály, hogy ne legyünk bőbeszédűek a CV-ben, mert lehet, hogy az eredmény az lesz, az illető gyorsabban lapozza át az életrajzunkat, mint ahogy azt szeretnénk. Ügyeljünk a helyesírásra is - nem lehet elégszer mondani -, használjuk a szövegszerkesztő program helyesírás-ellenőrző funkcióját! Ha helyesírási hibák csúsznak a CV-be, azt arról tanúskodik, hogy az illető nem ügyel a részletekre. Márpedig kinek kell ilyen munkavállaló?

Vannak olyan szavak, amelyekkel jelentősen növelhetjük az esélyeinket, ha belefogalmazzuk azokat az önéletrajzunkba. Mások viszont egyenes utat jelentenek az önéletrajznak a papírkosárba. Egy személyzetisek között készült felmérés szerint a következő szavak kedvetlenítik el őket:

"Munkanélküli"

Ez a kifejezés az az abszolút tabu. Persze szinte mindenkinek az életében voltak olyan szakaszok, amikor épp nem volt állása, de ezt ne foglaljuk szavakba. Ha kisebb a szünet két munkánk között egyszerűen, elegánsan ne mondjunk semmit a kimaradó néhány hónapról. Ha évekről van szó, akkor beírhatjuk, hogy mit tanultunk az adott időszakban, milyen tanfolyamot végeztünk el, de még a háztartásbeli is jobb kifejezés a munkanélkülinél álláskereséskor.

"Keményen dolgozom"

Ki nem? A kemény munka az alapelvárás minden munkáltató esetében. Elvileg minden felvételre érdemes jelentkezőnél adottság, felesleges kiemelni. Sőt, ha leírjuk, azzal inkább azt a negatív látszatot keltjük, hogy számunkra nem evidens, hogy minden munkában így teszünk.

Evidens készségek

Érdemes beleírni az életrajzba, hogy milyen olyan készségeink vannak, amikkel a többség nem rendelkezik, legyen ez targoncavezetői papír vagy prezentációs gyakorlat. Ha a céges részlegnek, ahol dolgoztunk, 150%-kal növeltük a forgalmát, az is megemlítendő. A Microsoft Office ismerete és használata azonban nem készség. Mára olyan alapvető dolog, mint például az írás és az olvasás. Ha telezsúfoljuk ilyen szócséplő dolgokkal a dokumentumot, úgy fog tűnni, hogy nincsenek valós készségeink és értékeink, amiről írhatnánk.

kép: fotolia

"Szinergia"

A szinergia kifejezés egy ideje afféle vállalati "buzzword" lett. Bármilyen jó kifejezés sok esetben, túl sokat használják. A HR-esek ásítanak tőle.

Referencia

Az álláskeresők gyakran úgy érezhetik, hogy referenciaként szakmai ajánlókat kell megnevezniük: olyan mentorokat vagy korábbi főnököket, akik pozitívan méltathatják őket. A HR-esek azonban azt mondják, hogy ez teljesen felesleges. Ha meg akarnak tudni valamit rólunk, akkor úgyis tőlünk kérdezik meg és azt is hezitálás nélkül nekünk szegezik, hogy vajon miért jöttünk el a korábbi munkahelyünkről olyan hamar. Talán nem volt elégedett velünk a főnökünk?

Hat tuti tipp a nyerő önéletrajzhoz
Olyan önéletrajzot készíteni, amely egyből kitűnik a tömegből, nem is olyan egyszerű feladat. Toborzási folyamat során előfordulhat, hogy vannak nálunk képzettebb, tapasztaltabb jelentkezők, ezért nagyon fontos, hogy az önéletrajz elkészítésével ne magát az állást, hanem az első interjún való részvételt célozzuk meg. Szakemberek tanácsait gyűjtöttük egybe a sikeres önéletrajzhoz!
"Én", "engem", "ő", "őt"

A megkérdezett HR-esek szerint nem profi, ha egyes szám első (én) vagy harmadik (ő) személyben írunk magunkról a CV-ben. A szakmai önéletrajz, mint műfaj azt követeli, hogy viszonylag személytelenül mondjuk el a személyest. A száraz tények számítanak. Nem "vezettem az osztályt", hanem osztályvezető.

Más tollával ékeskedni

Ne emlegessünk olyan rendszereket vagy eljárásokat, amikbe érintőlegesen belefolytunk, de igazából nem vettünk részt benne. Úgyis hamar ki fog derülni az állásinterjú során, hogy valójában nem voltunk aktív részesei a jól hangzó projektnek, és csalódást okozhatunk, ha ott áruljuk el, hogy valójában nem értünk ahhoz az üzleti vagy technológiai folyamathoz, amit említünk az önéletrajzban. Csak a valódi tollainkkal büszkélkedjünk. Azokkal a készségeinkkel, amikben tényleg nagyon profik vagyunk.

"Időben"

Az "időben végeztem", vagy "határidőre" ugyanaz a kategória, mint azt bizonygatni, hogy keményen dolgozunk. A pontos teljesítés alapelvárás, nem kell külön büszkélkedni vele, hogy képesek vagyunk rá. Olyan, mintha azzal dicsekednénk, hogy meg tudjuk kötni a cipőfűzőnket.

"Szakértő"

Olyan ez, mint amikor a társkeresőben az ember kijelenti magáról -vagy a felhasználónevében tünteti fel-, hogy "vonzó" vagy "szexi". Ha magunkról mondjuk, nem az igazi. A másik fél dolga eldönteni. A szakmai CV-ben is csak akkor használjuk a szakértő szót, ha tényleg azok vagyunk egy olyan területen, amiben a munkavállalók többsége nem. Mert ha nem vagyunk ilyen szinten pengék benne, akkor az állásinterjún elég kínos kérdéseknek és válaszoknak tehetjük ki magunknak az állítólagos szakértői mivoltunkkal.

Kép: SXC

Negatív szavak

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ne írjuk abba a dokumentumba, amivel tulajdonképpen el akarjuk adni magunkat, hogy ezt vagy azt nem tudjuk vagy nem fogjuk megtenni. A rezümék feladata az, hogy azt demonstrálja, mire vagyunk képesek. Nem azt, amire nem.

Milyen a jó önéletrajzfotó?
Hiába egy jól összeállított önéletrajz, álláspályázatunk könnyen elbukhat egy rossz fotó miatt. Ugyan a személyzeti szakember csupán egy-két percet tölt el egy cv-vel, a fénykép keltette hatás meghatározó lehet. Milyen egy jó kép? Milyen hibákat követnek el a pályázók? Itt olvashat róla.
Felesleges személyes információ

Ezt illetően megoszlanak a vélemények. Van olyan HR-es, aki úgy véli, felesleges beleírni az életrajzunkba, hogy mikor születtünk, házasok vagyunk-e, vagy mi a hobbink, mert ezek nem relevánsak a munka szempontjából. (Sőt, rossz esetben akár diszkrimináció alapját jelenthetik.) Van olyan HR-es, aki szerint csak az számít, hogy az illető kvalifikálva van-e a munkára, amire jelentkezik. Vannak viszont, akik kedvelik, ha többet megtudhatnak a jelöltről. A hobbink például többet mond rólunk, mint gondolnánk.

"Gyesre mentem"

Akárcsak a többi személyes infó esetében, ezt sem kell feltüntetni, hogy megmagyarázzuk, miért telt el viszonylag hosszú idő két állásunk között. Ha fontosnak tartja a személyzetis a szünet okának tisztázását, úgyis megkérdezi. (Amerikában egyébként a munkáltatóknak nem megengedett, hogy ilyet kérdezzenek és a legtöbb esetben nem is teszik, mivel a cégek tartanak attól, hogy minden kicsit is indiszkrétnek tűnő kérdés alapot ad arra, hogy a fel nem vett személy beperelje őket diszkriminációért. Magyarországon sajnos még messze vagyunk ettől az önmegtartóztatástól.

Forrás: Business Insider

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo