Ez már nem is drágulás

Tovább esett az infláció mértéke decemberben, és még nincs vége. Elemzők szerint januárban még mérséklődhet a pénzromlás üteme, és éves szinten is 3 százalék alatt maradhat.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Novemberhez képest még csökkentek is az árak – Kép: SXC

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árak decemberben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Novemberhez képest pedig 0,5 százalékkal csökkentek. (Az infláció már az ősszel a Kádár-korszakra emlékeztetett.)

Illés Adrienn, az Erste Bank Hungary Zrt. külső kommunikációs szakértője kiemelte, hogy – a bank előrejelzésének megfelelően – rekordmélységbe csökkent a decemberi infláció. Hozzátette: a decemberi számlákban megjelent novemberi 11,1 százalékos hatósági energiaár-csökkentés mintegy 1 százalékponttal csökkentette a fogyasztói árindexet. Az Erste Bank várakozásai szerint még nincs itt az inflációs ütem alja, a bázishatás miatt januárban 0,2 százalékra süllyedhet a fogyasztói árindex, ami függ a forint árfolyamának alakulásától és az üzemanyagáraktól is. A szakértő szerint az éves átlagos infláció 2014-ben 1,3 százalék lehet. Megjegyezte azt is, hogy lefelé irányuló kockázatokat látnak, mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy megvalósul a lakossági energiaár-csökkentés harmadik köre is, amivel az előrejelzéseikben még nem számoltak.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője szintén arra mutatott rá, hogy az infláció mérséklődését legnagyobb mértékben a háztartási energiaárak november elején történt csökkentése okozta, és az élelmiszerárak is segítették. Véleménye szerint az infláció januárban tovább mérséklődhet, és egész évben bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, így a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat. Februártól pedig az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése lehet lefelé mutató hatással az inflációra. Az élelmiszerárakra nézve továbbra is enyhülő nyomást jelent a mezőgazdasági termelői árak érdemi mérséklődése – közölte.

Kitért arra, hogy a nemzetközi dezinflációs trendek szintén az inflációs nyomás további mérséklődését vetítik előre. A háztartási energiaár csökkentéseinek hatása azonban február–márciusban, illetve decemberben kiesik, ami felfelé hat az inflációra, míg a dohánytermékek árrés-emelésének, valamint a banki szolgáltatásárak meredek emelkedésének a hatása az idei év második felében kerül ki az árindexből, ez viszont kissé lefelé húzhatja az inflációt. Ezért az elemző szerint márciustól az infláció újra 1 százalék közelébe, míg decemberre 2,5 százalékra emelkedhet, így az éves átlagos infláció 1,5 százalék lehet, amire lefelé mutató kockázatot jelentenek az élelmiszerárak, valamint az esetleges újabb rezsicsökkentés.

Idén felpöröghetünk
A németnél is gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság jövőre, 2,1 százalék lehet a GDP-növekedés hazánkban. A hazai gazdaság teljesítménye jóval meghaladja majd az eurózóna 0,9 százalékos átlagát is.
Suppan Gergely kiemelte: mivel az infláció várhatóan az egész év során bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat. Mivel a 3 százalék feletti maginflációt egyszeri tételek húzzák felfelé, amelyek kiesése a második félévben várható, a maginfláció is az inflációs cél alá csökkenhet – fűzte hozzá. Idén folytatódhat a belső kereslet élénkülése, ez azonban nem elég erős ahhoz, hogy az inflációra nézve kockázatot jelentsen.

A szakértő szerint a legutóbbi piaci folyamatokat figyelembe véve továbbra is szükséges az óvatosság, amit az MNB monetáris tanácsa is hangsúlyoz. A Fed eszközvásárlási programjának szűkítése nem okozott különösebb piaci turbulenciát, mivel a piacok már beárazhatták. A jelenlegi árazások alapján a monetáris tanács 2,75 százalékig csökkentheti az alapkamatot. Suppan Gergely nem tartotta kizártnak azt sem, hogy az alapkamat 2,5 százalék közelébe csökken, ez azonban szerinte a szűkülő hazai hozamfelárak miatt már komolyabb kockázatot jelenthet a pénzügyi stabilitásra. A TakarékBank szerint év végéig maradhat az alacsony kamatszint.

„A rekordalacsony infláció és az MNB Monetáris Tanács tagjainak legutóbbi nyilatkozatai alapján egyértelműen további kamatcsökkentés várható. Ezzel együtt a legrövidebb állampapírok kedvező hozamtrendje is folytatódik, míg a forint esetében a 300 fölötti euró/forint árfolyamszintre lehet számítani” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A decemberi rekordalacsony infláció gyakorlatilag megfelel a várakozásoknak, így januárban újabb kamatcsökkentés jöhet.  A várakozások szerint ennek mértéke az eddigieknél kisebb, 10 bázispont lehet, ugyanakkor nem okozna nagy meglepetést, ha a jegybank maradna a legutóbbi, 20 bázispontos léptéknél. Ezt erősítik az MNB Monetáris Tanács tagjainak nyilatkozatai is, amelyek szerint 2,5%-ig csökkenhet az alapkamat, de a kötvénypiac is már árazza az újabb kamatvágást. A 3 havi állampapírok jelenlegi hozamszintje rekordalacsony – mindössze 2,87% –, így a folytatódó laza monetáris politikával ez a kedvező hozamtrend is fennmarad a legrövidebb államkötvényeknél. Emellett azonban a forint gyengülésére lehet számítani, így a következő hónapokban tartós lehet a 300-as szint feletti euró/forint árfolyam” – nyilatkozta Horváth István.

A jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben
Rég látott optimizmussal tekintenek a jövőbe a magyarországi vállalkozások, jó hírek jönnek a gazdasági elemzőktől, és bizakodóbb lett a lakosság is. Visszafogott adóváltozások, kedvezőnek tűnő gazdasági környezet – a jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo