„Ez a bérek visszafogásának költségvetése”

A jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számol a kormány, míg az idén ez 10,7 százalék volt. Ráadásul az állam rossz gazdának is bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek – írja a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

„A bérek visszafogásának költségvetését nyújtotta be szerdán a pénzügyminiszter”, írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számolnak, míg az idén ez 10,7 százalék volt. Ráadásul az állam rossz gazdának is bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek.

Költségvetés 2019: így változik a kkv-k adózása
A reálkereset alakulásának függvényében 2019 folyamán (várhatóan július 1-jétől) további 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó kulcsa - derül ki a szerdán benyújtott költségvetési javaslat indoklásából.
A vállalkozások terhei viszont csökkennek, mert a szociális hozzájárulási adó két százalékponttal mérséklődik. Ezzel nincs semmi baj – állatja Kordás László MASZSZ-elnök –, hiszen a döntés a foglalkoztatást is kedvezően befolyásolhatja, ám az érdekképviselet a munkavállalók számától, illetve a cégek árbevételétől függő differenciálást látna indokoltnak a hazai kis- és közepes vállalkozások javára.

Nem jön a beígért egyszámjegyű szja

A konföderáció szerint teljesen elfogadhatatlan ugyanakkor , hogy a nemzeti foglalkoztatási alap munkáltatóktól és munkavállalóktól befolyó tervezett 450 milliárdos bevételéből hetvenmilliárdot a központi költségvetés javára vonnának el. Az alap célja egyebek mellett a szakképzés és a felnőttképzés finanszírozási hátterének biztosítása, amelynek révén az álláskeresők nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el a versenyszférában.

Az érdekképviselet úgy látja, a jövő évi költségvetés tervezete még a visegrádi országok bérszintjéhez való felzárkóztatás feltételeit sem teremti meg, mert ehhez jövőre is a jövedelmek tíz százalékot meghaladó emelésére lenne szükség.A konföderáció szerint a bérek felzárkóztatásában a kormánynak is szerepet kellene vállalnia. Vagyis: a jövedelmeket ma terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadó szintjének csökkentésére van szükség, s a cél a korábban ígért egyszámjegyű szja. Ha az adót – akár a következő néhány esztendőben – tényleg kilenc százalékra mérsékelnék, az a munkavállalók nettó jövedelmét ugyanilyen arányban emelné.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo