EU döntés után: "máris megy a telefonhívás Washingtonba"

Készen áll az Európai Bizottság arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal egy elővigyázatossági hitelkeretről - jelentette be a testület szóvivője szerdán Brüsszelben.

Kész az Európai Bizottság lezárni a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bank ügyében, az adatvédelmi hatóság függetlenségének és a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének ügyében viszont a testület az Európai Bírósághoz fordul - jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület szóvivője szerdán Brüsszelben. (Mint ismeretes, az Európai Bizottság év elején három kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, ezek közül kettő március elején a második szakaszba lépett.) Olivier Bailly a bizottság e témában aznap született döntéseit ismertetve elmondta: a biztosok úgy ítélték meg, hogy az elhatározott lépéseknek köszönhetően a magyar jegybanktörvény összhangban lesz az uniós jogszabályokkal. Emlékeztetett arra, hogy a módosítások végrehajtásáról Orbán Viktor miniszterelnök kedden személyesen is biztosította José Manuel Durao Barroso bizottsági elnököt.

Az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban a bizottság tapasztalt előrelépéseket, de úgy véli, hogy a nemzeti hatóság létrehozása, illetve az intézmény elnökének elbocsátása továbbra is uniós jogba ütközik. A bírói nyugdíjkorhatárt illetően a bizottság azt is kéri, hogy az uniós bíróság sürgősséggel vizsgálja meg a kérdést. A magyar hatóságoktól pedig Brüsszel azt kéri, hogy ennek a szabálynak a gyakorlati alkalmazását a gyorsított ítélethozatalig függessze fel.

Zöld út a tárgyalásoknak

A bizottság a szerdai testületi ülésen úgy ítélte meg, hogy Magyarország "elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt" ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások - derül ki a testület közleményéből.

Bár a bizottság nem közölte, hogy pontosan mikor kezdődhetnek a megbeszélések, de a brüsszeli döntés szerdai bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők úgy vélték, hogy akár két héten belül Magyarországra utazhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU tárgyalóküldöttsége, de továbbra is megvan annak a kockázata, hogy a tárgyalási folyamat elhúzódik.

A döntés után valószínűleg "máris megy a telefonhívás Washingtonba", s az IMF és az EU tárgyalói feltehetően a következő két hétben Budapestre utaznak - fogalmazott kommentárjában Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója. Közölte ugyanakkor azt is: az RBS hosszú tárgyalássorozatra számít, tekintettel "az eddig történtekre", és arra, hogy valószínűleg a tárgyalások során is felmerülnek vitás kérdések. Az RBS vezető londoni elemzője óvatosan ítélte meg a tárgyalások lehetséges kimenetelét is, kiemelve azt a véleményét, hogy a valutaalap és az EU először esetleg "túl sokat követel" majd, és emiatt elképzelhető, hogy a kormány további időnyerésre rendezkedik be.

Örömittas forint
Lendületes emelkedésnek indult a forint árfolyama szerdán délben a kötelezettségszegési eljárás lezárásáról szóló brüsszeli bejelentésre. A forint 292-es euró jegyzés alatt tartózkodott a délelőtt folyamán, majd a bejelentésre a jegyzés 290 alá erősödött. Fél egykor az eurót már 288, 95 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben. Hétfőn délután az eurót még 299 forint felett, 300 közelében jegyezték. A forint azóta közel három és fél százalékkal erősödött. A szerdán elért árfolyamon az idén február végén jegyezték utoljára a forintot. A svájci frankot 240,42 forinton jegyezték fél egy után az előző délutáni 245,00 forinttal szemben, a dollár árfolyama szerda délben 218,53 forint a kedd délutáni 222,80 forinttal szemben, a jent pedig 2,6919 forinton jegyzik 2,7179 forint helyett.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo