Étkezési szokások új trendjei

A marhahúst sokkal kevesebben kedvelik, és átlagosan csak fele olyan gyakran fogyasztják, mint két évvel ezelőtt. (Alighanem szerepet játszik ebben a kerge-marha kórral kapcsolatos félelem.) A sertés- és különösen a baromfihús megítélése viszont javult. Többek közt ezt állapítja meg a GfK Piackutató Intézet „Étkezési szokások 2001” című tanulmánya. Immár tizenharmadik éve, folyamatosan nyomon követik az étkezések rendjét, fontosságát, 47 különböző ennivaló és ital kedveltségét és fogyasztásának gyakoriságát.

A tanulmányt nyilvánosan mutatták be „Az étkezési és élelmiszervásárlási szokások várható változásai” című konferencia keretében Budapesten.

A sertéshús kedveltségének hosszú évek óta tartó csökkenő tendenciája vett idén pozitív fordulatot. Ugyanis újra a felnőtt lakosság 81 százaléka sorolja a kedvelt élelmiszerek közé. Ugyanez a mutató a baromfinál már 95 százalékosra növekedett. A korábbiakhoz képest szélesebb körben népszerűek a húskészítmények is.

A marhahús fogyasztásának gyakorisága az egy főre jutó heti átlagos 0,6 napról 0,3 napra csökkent. Leggyakoribb húsétel a baromfi, amit egy magyar felnőtt átlagosan háromnaponként eszik. Utána a sertés következik, mivel kéthetenként átlag háromszor kerül az asztalra. Az egyes élelmiszerek kedvezőbb megítélése tehát nem feltétlenül jár együtt a többszöri fogyasztásukkal.

A sertéshús 1,6-os és a baromfi 2,2-es heti gyakorisági mutatója stagnálást jelez a legutóbbi évekhez képest. Eszerint az egyes élelmiszerek kedvezőbb megítélése nem feltétlenül jár együtt a többszöri fogyasztásukkal.

Érthetően, hiszen az evés gyakoriságát, illetve az étel mennyiségét a kedveltségen túl még sokféle tényező befolyásolja. Az életmód, az élelmiszerek elérhetősége, vásárlásának és fogyasztásának körülményei, az egészséges táplálkozásra való törekvés fontos szerepet játszik.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo