Előre meghatározta az árakat az Ingatlanszövegség

Kartellt szervezett a Magyar Ingatlanszövetség a Gazdasági Versenyhivatal szerint (GVH) azzal, hogy ajánlott díjakat határozott meg tagjai számára, ami a GVH szerint sérti a versenytörvényt; bírságot azonban nem szabott ki a testület.

A GVH a Magyar Ingatlanszövetség ellen lefolytatott eljárásról kiadott közleményében kifejti: tudomására jutott, hogy a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) a tagjai számára ajánlásokat fogalmaz meg a honlapján több dokumentumban, például az "Ingatlanközvetítői szolgáltatások díjszabása" című dokumentum sávos százalékos mértékű ajánlást tartalmaz a közvetítői jutalék minimumára és maximumára, másrészt abszolút értékű ajánlást tartalmaz a szakértői díjtételek minimumára, átlagára és maximumára.

"Az értékbecslési tevékenység iránydíjszabása" címet viselő dokumentum négy kategóriára bontva határoz meg minimum rezsióradíjakat, attól függően, hogy az értékbecslő személy, vagy szervezet mögött milyen képesítés, felelősségbiztosítás áll.

Pénzbírság nélkül

A MAISZ 584 taggal rendelkező érdekképviselet, amely szervezi és összefogja az ingatlanforgalmazással, -fejlesztéssel, -kezeléssel, -értékeléssel és általában az ingatlannal, illetve ingatlanalapú vagyon- és üzletértékeléssel foglalkozó tagokat. A GVH által kifogásolt dokumentumokat a tagvállalkozások maguk dolgozták ki az érdekképviselet szakbizottságaiban, majd véleményezésre megküldték a többi tagvállalkozásnak. Ezt követően azok véleményének figyelembe vételével a szakbizottságok dolgozták ki az ajánlások végső formáját.

A versenyhatóság úgy ítélte meg, hogy a MAISZ azzal, hogy iránydíjakat határozott meg a tagjai számára, megsértette a versenytörvényt. A GVH emiatt elrendelte, hogy az érdekképviselet a megnevezett dokumentumokat a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül távolítsa el a honlapjáról, és tegye közzé a honlapján a GVH határozatát.

Elrendelte azt is, hogy a MAISZ hívja fel a honlap látogatóinak figyelmét a korábbi díjajánlások jogellenes voltára, és a szövetség valamennyi tagjának ajánlott levélben hívja fel a figyelmét arra, hogy a díjszabást és az iránydíjszabást nem használhatják, azokra az ügyfelekkel való kapcsolatok során nem hivatkozhatnak.

Az érdekképviselettel szemben a GVH bírságot nem szabott ki, az eljárásban ugyanis figyelembe vette, hogy a jogszabályok még ma is több kamarának engedik meg, hogy ajánlott árat tegyen közzé. Az eljárás során enyhítő körülményként vette számításba a hatóság, hogy a MAISZ nem folytatott fegyelmi, vagy etikai eljárást azok ellen, akik eltértek az ajánlásokban foglaltaktól. (Korábban, ugyancsak kartellezés miatt 676 millió euróra büntették a MOL-t és társait.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo