Egyre több pénz jut a nyaralásra

Az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) becslése szerint az idén 5,5-6 százalékkal bővül a világ idegenforgalma tavalyhoz képest, de jövőre ismét lassul az ütem és akkor már csak 1-2 százalékos globális emelkedésre számít az ENSZ-szervezet.

Az UNWTO vezérigazgatója, Taleb Rifai - aki mexikói munkalátogatása alkalmával nyilatkozott a világturizmus alakulásáról - úgy véli, hogy bár globális szinten mutatkoznak kedvező jelek az élénkülést illetően, ez eddig nem vezetett a munkahelyek számottevő növekedéséhez az ágazatban, és erre az UNWTO még 2015-ig nem is számít.

A szervezet amerikai kontinensért felelős vezetője szerint fontos hangsúlyozni, hogy a világturizmus csak a légi forgalom alakulásával, a klímaváltozással és egyéb módosító tényezőkkel összhangban vizsgálható.

Nemzetközi adatok szerint a globálisan megtermelt bruttó terméknek illetve szolgáltatásnak mintegy 9 százalékát állítja elő az idegenforgalom, amely az idén világszerte 235 millió embernek adott munkát. Ez a világon foglalkoztatottak összlétszámának mintegy 8 százaléka.

Tavaly, még a gazdasági válság hatásaként 4 százalékkal csökkent a globális idegenforgalom.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo