Egyre többet lízingel a lakosság

Jó számokat produkált a magyar lízingpiac, a lízingcégek által kihelyezett összeg meghaladja a 2014-es teljes éves kihelyezést. “Az év első kilenc hónapjában a finanszírozott összeg 428 milliárd forintra rúgott, ami közel 19 százalékos növekedésnek felel meg” - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke csütörtökön Mátraházán, a Lízing Szakmai Napokon.

A különböző lízingpiaci szegmensek teljesítményéről elmondta, hogy a lakossági fogyasztás növekedése jól látható a lízingpiacon, ugyanis a személyautó- és kisteherautó-finanszírozásban 23 százalékos volt a növekedés. “Ráadásul a nagyhaszongépjárművek és buszok finanszírozása nemzetközi szinten is jól alakult. Nyugat-Európában ellaposodott ez a szegmens, míg Magyarországon növekedett mégpedig 21 százalékkal” - tette hozzá.

fotó: archív

Nyikos Katalin a jövőbeni lehetőségekre utalva közölte, több kedvező tényező, például a lendületes gazdasági növekedés, a beruházások felfutása is segítheti a lízingpiaci növekedést a következő időszakban. “Kihívások is vannak, bár az alacsony kamatkörnyezet a fogyasztók, vállalkozások számára kedvező, de a lízingcégeknél ez mérsékelt kamatbevételeket jelent. Fontos kihívás a jövőben a lízingcégek számára, hogy ebben a környezetben találjanak olyan megoldásokat, amelyek más jellegű bevételt jelentenek a számukra. “Komoly lehetőséget nyújt a most zajló, Ipar 4.0-nak is nevezett technológiai forradalom. Leginkább azért, mert az eszközök tulajdonlása kevésbé lesz fontos, inkább az eszközök használata lesz a jellemző az üzleti világban” - fogalmazott Nyikos Katalin.

Erre figyeljünk, ha felmondjuk a lízingszerződést
A Lombard Ingatlan Lízing Zrt. 2006 és 2008 között ingatlanokat adott lízingbe más cégeknek. Az ügylet futamideje során a számára fizetendő teljes lízingdíjat az ingatlanoknak a lízingbevevők részére történő átadásakor leszámlázta, annak áfavonzatát pedig az adóhatóság számára megfizette.
Dr. Szomolai Csaba, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója többek között arról beszélt, hogy az ügyfélpanaszok tekintetében javulást ért el a lízingpiac. 2015-ig a  jegybankhoz érkező panaszok alapján a lízingcégek rosszabbul álltak, mint a nagybankok, azóta fordult a helyzet, 2016-ban és 2017-ben már a lízingpiaci szereplőké volt az előny. A lízinggel kapcsolatban érkező panaszok terén elért javulás dr. Szomolai Csaba szerint azért figyelemre méltó, mert közben a lízingpiac jelentősen növekedett. Ezzel a lízingszakma közvetve hozzájárult a jegybank fogyasztóvédelmi törekvéseihez. A jegybanki igazgató a jogi környezetről és a változásokról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy az online ügyintézésre kell áttérniük a piaci szereplőknek. Érdemes átgondolniuk a piaci szereplőknek a teljes belső működésüket is, hogy zökkenőmentes lehessen az átállás az elektronikus adminisztrációra.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo