Egyre több nő dolgozik, de még mindig nem elég

A női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. A női vezetők arányán lehetne még javítani.

Kép:flickr

A női foglalkoztatottak száma 42 ezerrel nőtt 2012-ben, ennek nagy része teljes munkaidős foglalkoztatás volt. A 6 év alatti gyermeket nevelők csoportja 15 ezerrel bővült - közölte a miniszteri biztos. A januárban életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv legfrissebb adatai szerint a munkáltatók 710 ezer dolgozó áprilisi bére után érvényesítettek járulékkedvezményt. Az év első négy hónapja után összesen 35 milliárd forint maradt a munkaadóknál, ennyivel kevesebbet kellett befizetniük - ismertette Szalai Piroska. A miniszteri biztos kiemelte: csaknem 27 ezer gyedről, illetve gyesről visszatérő alkalmazott esetében vették igénybe áprilisban a kedvezményt. Ebben a körben még van lehetőségük a munkáltatóknak további megtakarításra, jelenleg ugyanis 190 ezer olyan nő dolgozik, akiknek legfiatalabb gyermeke még nincs hat éves, és valószínű, hogy közülük 27 ezernél többen vannak, akik az elmúlt három évben tértek vissza a munkába - tette hozzá.

Jobban bízunk a férfi vezetőkben
Magyarországon a vállalatvezetők 97 százaléka férfi, a munkavállalók többsége mégsem gondolja, hogy a munkahelyén több női vezetőre lenne szükség. Még a nők háromnegyede sem akar egy másik nő irányítása alatt dolgozni. Itt olvashat erről bővebben.
A foglalkoztatottsági adatok részleteiről Szalai Piroska elmondta: a 40-49 év közötti nők foglalkoztatási rátája 77 százalékra emelkedett tavaly, az 50-54 év közöttieké pedig 73 százalékra. Mindkét szám 3 százalékkal magasabb, mint az uniós átlag. A foglalkoztatási ráta 75 százalékos azoknál a nőknél, akiknek legfiatalabb gyermeke 12 év feletti, ez 4 százalékkal magasabb az uniós átlagnál. A hazai diplomás nők 74 százaléka dolgozik. Ezek a csoportok komoly erősséget jelentenek a magyar munkaerő-piacon - közölte a miniszteri biztos. Az 55-59 év közötti nők közül viszont csak minden második dolgozik, a 20-24 év közöttiek esetében csak minden harmadik. Szintén csak minden harmadik nő foglalkoztatott azok közül, akiknek legkisebb gyermeke hat év alatti, az alacsony iskolai végzettségűek közül pedig csak minden negyediknek van állása. A foglalkoztatottsági adatok azonban ezeknél a csoportoknál is javultak tavaly.

A tapasztalatok szerint a nők többsége nem akar választani család és karrier között, ezért minél rugalmasabb körülményeket, többféle alternatívához igazodó kereteket kell kialakítani – fogalmazott Szalai. Ennek ellenére például a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya ma is csupán a negyede az Európai Uniós átlagnak. Ebben az évben a női foglalkoztatottság további javulását segítik a munkahelyvédelmi akcióterv pozitív hatásai. Újabb lépéseket tervez a kormány a kisgyermekek elhelyezésére szolgáló intézményrendszer bővítéséért is. Emellett lesznek még további fontos, részben adóügyi, részben munkaügyi lépések, amelyek kidolgozása, az alternatívák megvitatása most folyik, ezért ezekről nem közölt részleteket a politikus.

Minőségi változás a vezetőségben

A miniszteri biztos hangsúlyozta azt is: Magyarországon a vezetői munkakörök 41 százalékát nők töltik be, ez a második legmagasabb mutató az uniós országok között. A Piac&Profit kérdésére hozzátette, a női foglalkoztatásban hagyományosan előrébb járnak a kisebb cégek, lemaradás inkább a tőzsdei cégek esetében tapasztalható. Ezen női vezetők egy része középvezetőként tevékenykedik, mivel a Bisnode a cégbíróságon bejegyzett cégvezetők és cégtulajdonosok nemét az elmúlt 5 évben vizsgáló felmérése szerint 33,5 százalék a vezető beosztású nők aránya a cégekben, és ez az arány az elmúlt években csak minimálisan változott. A cégtulajdonosok körében is jelentős csökkenés észlelhető a cégmérettel fordított arányosan. Addig ugyanis, amíg a kis vállalatok körében majdnem 40 % a női tulajdonosok aránya, addig a 10 fő feletti cégek esetén ez az érték csak 30 % körül van.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők megjelenése a döntéshozatali mechanizmusokban minőségi változást indít el az adott szervezetben. A női vezetők ugyanis elősegítik a mindkét fél számára előnyös, úgynevezett win-win szituációk kialakítását, sok esetben ezzel is előmozdítva a már holtpontra került vitákat” – mondta Bindics Judit az Ernst & Young Államigazgatási Szolgáltatások Üzletágának vezetője. „A következő egy évtizedben előreláthatólag egymilliárd nő lép majd be a munkaerőpiacra, indít saját vállalkozást, illetve tölt be új vezető pozíciót. Épp ezért a nőkre ma már egyre inkább úgy tekintenek, mint a következő nagy feltörekvő piacra – tette hozzá a szakember.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo