Egymást érik a viharok Magyarországon – nagy a bizonytalanság

Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve.

A sok nedvesség feláztatja a földeket is, így a hagyományosan június végén kezdődő aratás akár heteket csúszik majd. A helyzetet jellemzi, hogy a gabonakereskedők is óvatosabban vannak jelen a piacon és inkább kivárnak – áll a Concordia Közraktár Zrt. helyzetjelentésében.

Medárd napján esett, és ha nem is esik majd 40 napig, de azóta is csapadékos az idő. Emiatt számítani kell a fuzárium megjelenésére, így leginkább azok jártak jól, akik egy hónapon belül gombaölő szerekkel kezelték a termésüket – mutatta be a helyzetet dr. Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója.

Mint mondta, a cég munkatársai rendszeresen kint vannak a földeken, és arról számolnak be, hogy a felázott szántók miatt az aratás várhatóan több helyen csúszni fog.

A raktárkapacitások iránt is megnövekedett érdeklődést tapasztal a cég. Mivel a tartósan magas euróárfolyam miatt a búza nem nagyon lesz olcsóbb a közeljövőben, sokan úgy érzik, kivárhatják az árak további emelkedését.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo