DSK-botrány: a hithű muzulmán szobalány akarta a szexet?

Dominique Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő (aki egyébként hithű muzulmán)akarta ezt - írta a New York Post.

"A bizonyítékok, úgy véljük, nem lesznek összhangban az erőszakos együttléttel" - jelentette ki a lap szerint Benjamin Brafman ügyvéd a hétfői bírósági tárgyaláson. Evvel a lap szerint arra utalt, hogy a szobalány szabad akaratából adta oda magát (erre a részletre egyébként más amerikai lapok beszámolói nem tértek ki). Állítását a New York Post egy, névtelen, a "védelemhez közel álló forrásból" származó információval támasztotta alá, amely szerin "beleegyezés történhetett".

Őrizetben marad

A tárgyaláson elhangzott, hogy egy fél órával a támadás után az IMF-vezér egy étteremben együtt ebédelt a Manhattenben élő lányával, a 26 éves politikatudomány-hallgatóval, Camille-jel. Melissa Jackson bírónő azért döntött úgy, hogy Strauss-Kahn óvadék nélkül őrizetben marad, mert egyetértett a váddal, miszerint fennáll a veszélye, hogy a francia politikus-közgazdász, akit a JFK repülőtéren az Air France indulni készülő járatáról szállítottak le, el fogja hagyni az Egyesült Államokat.

Nem hat a döntésekre
Nincs hatással Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának őrizetbe vétele az euróövezeti ügyekre, az esedékes döntésekre - adták értésre az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben. "Szeretném megnyugtatni a közvéleményt, a piacokat és a sajtót; nem is kérdés: az előkészítés alatt álló döntéseket és azok által érintett programokat ez az eset nem érinti" - hangoztatta Amadeu Altafaj Tardio európai bizottsági szóvivő a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján.

"Ő nem olyan valaki, aki meg akart szökni az igazságszolgáltatás elől. Négy gyereke van és azt, hogy nemi erőszakkal vádolták meg, meg akarja oldani" - jelentette ki az ügyvéd, aki egymillió dolláros óvadékot ajánlott fel 62 éves védence feltételes szabadlábra helyezéséért. A pénzt DSK New Yorkban született felesége a per idejére már maradéktalanul át is utalta. A vádlott a védelem szerint a lányánál maradt volna.

"Ez olyan, mint Roman Polanski esete - pontosan ugyanaz a helyzet" - figyelmeztette a bírónőt Daniel Alonso helyettes kerületi főügyész. A filmrendező egy kiskorú ellen 1977-ben Kaliforniában elkövetett nemi erőszak után Franciaországba szökött. A franciák és az amerikaiak között nincs kiadatási szerződés, s a vád szerint Strauss-Kahn, akit 25 évi szabadságvesztés fenyeget, ugyanezzel próbálkozott volna. A vád utalt rá, hogy Strauss-Kahn "legalább egy alkalommal" követhetett el valami hasonlót. Mint utóbb kiderült, ezzel a francia író-újságíró, Tristane Banon 2002-es ügyére utalt.

Tolvajok között

Dominique Strauss-Kahn magánemberként szállt meg a Times Square-en lévő Sofitelben. A nyomozók szerint az IMF-vezér testén nem voltak karmolások és véraláfutások. DSK-t a bűnügyi orvos-szakértői vizsgálatkor, a bizonyítékok rögzítésének céljából, meztelenül lefotózták. Az IMF-vezér a bíróság várótermében egy jogosítvány nélküli vezető közlekedési szabálysértő és két piti drogárus között várakozott a tárgyalására. A meghallgatása után, miként köztörvényes bűnözőket, DSK-t is vetkőztetéses motozásnak és teljes testüreg-vizsgálatnak vetették alá. Az éjszakát a Rikers Island-i börtön magánzárkájában töltötte.

A New York Post megerősítette, hogy a Sofitel szobalánya egy guineai bevándorló, akinek van egy tizenéves lánya. A Bronxban élő nő a fivére és a szomszédjai szerint hithű muzulmán, aki fejkendőt is visel. Amikor megnézte a francia televíziók azon híradásait, amelyek szerint az ügy mögött politikai összeesküvés állíthat, a fivér kijelentette: "Nem hiszem, hogy ez tisztességes dolog. A húgom nagyon rendes asszony, aki nem lenne képes ilyet tenni."

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo