Dollármilliárdokat hozó összeomlás

Finoman szólva sem nevezhető szokványosnak, ami idén a világban történik, ez pedig a részvénypiacokon is lecsapódott. A járvány hatására a tőzsdék beszakadtak, ám március végén a nemzetközi piacokon fordulat jött, és volt olyan tőzsdeindex, amely nemcsak hogy ledolgozta a veszteségét, de egyenesen történelmi csúcsra jutott azóta. Így tehát nem csupán vesztesei, hanem nagy nyertesei is voltak a járványnak.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A cikk a Piac & Profit magazin augusztus-szeptemberi számában jelent meg. 

A következő lapszám november 18-án jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

Érdekes hasonlattal jellemezte egy szakértő a részvénypiacok első hét hónapját. Szerinte olyan volt, mint egy vad rodeó. Az év első két hónapja viszonylag nyugalommal telt, bár voltak aggasztó előjelek, így például január elején erőteljesen megugrott az olaj ára, amikor az Egyesült Államok likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjét, majd a perzsa állam katonai válaszcsapással fenyegetett. Érdekes módon a koronavírusról szóló első hírek nem rengették meg a piacokat, pedig februárban már látszott, hogy a gondok súlyosak lehetnek, hiszen Kína-szerte komoly korlátozásokat rendeltek el. A piacok egészen addig szkeptikusan kezelték a helyzetet, amíg a járvány nem járt tömeges megbetegedésekkel és jelentős számú áldozattal a nyugati világban.

Ekkor viszont óriási pánik söpört végig a piacokon, és a február közepén látott történelmi vagy lokális rekordok egy pillanat alatt semmivé váltak. Az első szűk két hónap emelkedése néhány nap alatt elolvadt, és világszerte a mélybe zuhantak a tőzsdeindexek. Az egyik legfontosabb amerikai mutatónak tartott S&P500-as index például február 19-én állított fel történelmi rekordot, amikor 3386 pontig jutott, majd március 23-án az index 2174 pontig zuhant. 2016 novembere óta nem járt ilyen mélységekben. Nem véletlenül szóltak akkor a szalagcímek arról, hogy a piacok egy hónap alatt letörölték a Trump-elnökség 3,5 éve alatt elért nyereségüket.

A szörnyű gazdasági adatok árnyékában

Más kérdés, hogy miután március végén, amikor a Fed néhány hét alatt sokadik lazítási bejelentéseként „All in”-t mondott, és közölte, hogy korlátlan mennyiségben folytatja a monetáris lazítást, és vásárol kötvényeket, a piacok varázsütésre megfordultak, és kilőttek. Az egy hónapnyi zuhanást a technológiai indexek mutatója, a Nasdaq100 másfél hónap alatt ledolgozta, május közepén ismét történelmi rekordot ért el, amelyet azóta tucatnyi újabb csúcs követett. Aki viszont a fundamentumokat nézi, értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen soha nem látott szörnyű gazdasági adatok tömkelege kerül napvilágra. Felesleges ezeket felsorolni, legyen elég, hogy az Egyesült Államok GDP-je a második negyedévben 32 százalékkal zuhant. Ilyen mértékű összeomlásra nemcsak a nyugati államokban, de a harmadik világ banánköztársaságaiban sem láthattunk példákat. A technológiai óriások második negyedéves számai viszont töretlenül erősödő árbevételt és nyereséget mutatnak. Mintha nem is ezen a bolygón működnének.

A világ legértékesebb vállalatai így aztán még értékesebbek lettek, és a tőzsdéken gyakran úgy viselkednek, mint egy frissen piacra lépő, nagy reményű startup: a piac konszolidációját követően sem ritka a napi 4-5 százalékos erősödés. Talán nem igényel túl sok magyarázatot, hogy a nullás kamatkörnyezetben a nagy tőkeerejű, biztonságosnak tekintett vállalat exponenciálisan gyorsuló értéknövekedéséből még több befektető szeretne részesedni. Emiatt pedig a piacok teljesen szétszakadtak, bár a tőzsdeindexek ezt nem feltétlen tükrözik.

Ahol 25 százalékos növekedés gyenge

Ha a felszín alá nézünk, meglehetősen érdekes folyamatokat láthatunk. Az indexekben szereplő vállalatokról nem mondhatjuk, hogy általánosságban erősödtek, ezzel szemben a folyamatosan dráguló, nagy technológiai részvények egyre nagyobb súlyt képviselnek a tőzsdeindexekben, és a további drágulásuk a mutatókban is egyre nagyobb pontértékben jelentkező emelkedéssel jár. A számok azt mutatják, hogy teljesen kettészakadt a részvénypiac, a hagyományos vállalatok küszködnek, míg az évek óta nyertesnek számító technológiai vállalatok, részben a koronavírus-járvány okozta digitalizációs kényszer miatt, még nagyobb nyertesek lettek.

Jellemző például, hogy az S&P500 index legnagyobb súlyú papírja, az Amazon 1842 dolláron fejezte be a 2019-es évet, míg július 31-én 3244 dolláron zárt, ami 76 százalékos növekedés. Az Apple 50 százalék feletti emelkedést mutatott, és az 1000 milliárd dolláros kapitalizációt meghaladó társaságok közül a Microsoft is 30 százalék felett tudott erősödni. A pénzt egyelőre inkább csak égető Netflix részvénye 50 százalékkal ugrott, így ezek után már-már vesztesnek lehet tekinteni a technológiai óriások között a Facebookot, amelynek részvénye hét hónap alatt „csak” 25 százalékkal növekedett.

Megjelentek a Robin Hood befektetők

Az emelkedésnek ugyanakkor van egy másik aspektusa is, a járvány alatt ugyanis megjelent egy új, fiatal befektetői réteg. Őket gyakran emlegetik Robin Hood befektetőknek, no nem azért, mert a tőzsdén nyert összeget a szegények között szétosztanák, hanem mert közülük nagyon sokan az ilyen néven futó kereskedési platformot használják. Ez azért örvend nagy népszerűségnek a befektetők körében, mert az üzletkötésekért nem számítanak fel díjat.

A háttértudás és tapasztalat nélküli, sokszor épp a leálló sportfogadási lehetőségek miatt tőzsdézni kezdő befektetők pedig meg sem próbálták megérteni a komplex folyamatokat. Azoknak a cégeknek a részvényeit vették, amelyek termékeit otthon is használják – például Netflix-, Apple- vagy Amazon-papírokat –, vagy a jól hangzó, jövőbe mutató innovációt ígérő Tesláét, esetleg a járvány által felkapott és az előbbi két szempont metszetét jelentő vállalatokét, mint amilyen például az online-konferencia-platform Zoom.

Olyanra is láttunk példát, amitől egy tapasztalt kisbefektető – nemhogy a profi alapkezelő! – tartózkodna. Látszólag összehangoltan ugrottak rá például a csődbe ment Hertz vagy JC Penney és más cégek filléres részvényeire. Az egy dollár alatti papírok gyakran néhány nap alatt megtöbbszörözték az árfolyamukat.

Ha megnézzük a spekulánsok által felkapott Nasdaq-piac legjobban teljesítő papírjait, arra jutunk, hogy 2020 nem szokványos év, hiszen az itt szereplő technológiai és biotech vállalatok árfolyam-emelkedése gyakran elképesztő. Az egyelőre csak ígéretekkel bíró és magát a Tesla versenytársának tartó Nicola árfolyama például az első félévben 5,5-szörösére nőtt, a Zoom videó megháromszorozta az árát, ahogy a koronavírus-vakcina miatt a hírekben gyakran szereplő gyógyszergyár, a Moderna is közel 300 százalékkal drágult. Az élcsapattól egyébként csak hajszálnyira maradt el a Tesla, amelynek hét hónap kellett ahhoz, hogy 460 dollárról 1485-ig jusson.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo