Devizapiac: forintba, jüanba most ne fektessen

Tovább eshet a forint, és az amerikai-kínai vámháború miatt is hullámzó lesz a devizapiac. A K&H Alapkezelő összeszedte, milyen devizabefektetésekkel profitálhatunk a közeljövőben.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A K&H Alapkezelő közleménye szerint az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizája gyengítésével reagál, az euró pedig a táguló kamatolló és az olaszok problémái miatt gyengült a dollárral szemben. A dollár erősödésének Trump szavai ugyan átmenetileg véget vetettek, hiába próbálja azonban az amerikai elnök kritikájával befolyásolni a Fed kamatpolitikáját, illetve megállítani a dollár erősödését, úgy tűnik, egyik sem ér célba.

Nyakunkon a következő válság: egy tőzsdeguru szerint így pukkad szét a lufi
A 2008-as válság óta folyamatosan emelkednek a tőzsdeindexek és a nagyvállalatok részvényárfolyamatai. De a többség már túl van értékelve, vélik elemzők. Jön a korrekció: a zuhanás. Amit Jeremy Grantham tőzsdeguru szerint furcsa módon éppen Trump védővámháborúja halasztott el.
A dollár bő egy éves csúcson az euróval szemben, a szeptemberi kamatemelés pedig szinte borítékolható. A befektetők mindebből leginkább devizabefektetésekkel profitálhatnak a tartósan gyenge forint miatt – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

Az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizájának gyengítésével reagált, újra helyzetbe hozva ezzel az USA-ba irányuló exportot, miközben az euró az egyre távolabbra tolódó kamatemelések miatt gyengült a dollárral szemben. Mindezt Trump sem nézhette tétlenül, így a Fed kamatemelési sorozatának kritizálásával próbálta megállítani – immár nem először – az amerikai dollár erősödését.

„A dollár erősödését átmenetileg ugyan megállították Trump szavai, amellyel az új jegybank elnököt kritizálta a korábbiakhoz képest szigorúbb monetáris politika miatt, azonban a dollár továbbra is bő egy éves csúcsa közelében ingadozik az euróval szemben” - tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portólió-menedzsere.

Amerika is követi a török példát?

A nem túl rózsás helyzetben lévő Törökország példája jól mutatja, mennyire nehéz helyzetbe hozhatja a gazdaságot a jegybanki függetlenség figyelmen kívül hagyása. Ott az elnök vejének jegybank elnökké kinevezésével sikerült ugyan elérni, hogy ne emeljenek kamatot, így azonban nem tudták megvédeni a török líra drasztikus gyengülését. „Habár Donald Trump esetében is jól látható, hogy nem örül a dollárt erősítő Fed kamatemeléseknek, és – ha csak szóban is – de kritikájával próbál hatást gyakorolni a jegybank munkájára, az amerikai jegybank függetlensége azonban jóval szilárdabb alapokon nyugszik. Így nem várható, hogy az elemzők által egyöntetűen várt, a piac által már be is árazott szeptemberi kamatemelés meghiúsuljon, és a decemberi kamatemelés esélyei sem csökkentek” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

Hogyan profitálhatnak ebből a befektetők?

„Az euró/dollár viszonylatában jelen pillanatban nehéz lenne bármit is jósolni, a forint esetében azonban az MNB laza politikája miatt - aminek folytatódására legutóbb a keddi kamatdöntést követően utaltak a jegybankárok - további fokozatos leértékelődésre számítunk. Mindez a befektetők számára azt jelenti, hogy a gyenge forint miatt érdemes devizabefektetésekben is gondolkodni” – tanácsolja a befektetési szakember.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo