CSOK: így kaphat az államtól 10+10 milliót

2015 júliusában startolt az új „szocpol” vagyis a CSOK. Az intézkedés csomag legjelentősebb újítása az volt, hogy használt lakás vásárlásához is igénybe vehető támogatást kínált. Fél év után itt az otthonteremtési támogatás új formája, ami akár 20 millió forinthoz is hozzásegítheti a családokat új lakás vásárlása vagy építése esetén. Az év elejétől hatályos jogszabályról Vincze Krisztiánt, a GDN Ingatlanhálózat HitelCentrumának vezetőjét kérdeztük.

Milyen újdonságok vannak a júliusban életbe lépett, ismert CSOK-hoz képest?

A 455/2015. (XII. 29.) Kormány rendelet több korábbi rendeletet módosít, így a júliusban bevezetett rendszer egyes elemeit is átalakítja. Fontos változás, hogy a támogatás szempontjából nagyobb lesz a jelentősége annak, hogy valaki használt lakóingatlant, vagy jogilag is új építésű ingatlant vásárol vagy ilyet építtet. A használt lakásokra vonatkozó szabályokat is átírták, megszűnik például az energetikai besorolások jelentősége. Ettől már nem teszik függővé a támogatási összeget, azt azonban továbbra is befolyásolja a meglévő, vagy vállalt gyermekek száma, valamint az ingatlan alapterülete. Ez utóbbinál eltörlésre került a 160 négyzetméteres felső korlát, vagyis ennél nagyobb ingatlant is vásárolhatnak a támogatás felhasználásával az igénybe vevők, ugyanakkor megmaradt a vételár korlát. Mindez jelentős könnyítést jelent a júliusi előírásokhoz képest.

Kép: Pixabay

Van további könnyítés is?

Igen, hiszen a jogszabály lazított a gyermek fogalmán is. Eddig a 24 hetes magzati kortól 16 éves korig tekintette gyermeknek automatikusan, és 25 éves korig (ami továbbra is a felső korlát), ha nappali tagozaton tanult. Mostantól 20 éves korig nem szükséges az iskolalátogatási igazolás. A gyermekvállalás is könnyebb abból a szempontból, hogy eddig a család csak akkor volt jogosult gyermeket vállalni, ha a házaspár mindkét tagja 40 év alatti volt, mostantól nem akadály, ha az egyik fél már betöltötte ezt a kort. És jelentős változás az is, hogy az új építésű ingatlanoknál a 10 millió Ft-ot támogatásnál a jövőben nem kizáró ok a meglévő lakóingatlan vagyis nem kell előbb eladni a jelenlegi lakást, hogy felvehető legyen a támogatás. De hangsúlyozom ez csak az új építésű otthonokra vonatkozik, a használt lakásoknál továbbra is marad a régi rendszer.

Lakhatási támogatás, csődeljárás – mi módosulhat idén?
A közszolgálati életpályamodell bevezetése, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása és új adóeljárási kódex is szerepel a kormány tavaszi törvényalkotási programjában, amely 46 jogszabályt érint. A 2017-es központi költségvetést várhatóan májusban nyújtják be és júniusban tervezik elfogadni.
A könnyítések mellett milyen feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik szeretnék a 10+10 millió forintot felvenni?

Egyértelmű, hogy a leginkább vonzó a 3, vagy több gyermek esetén igénybe vehető 10.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás. Ennek feltételei is szigorúbbak, hiszen nem elegendő 180 nap munkaviszony alapján járó TB biztosítotti jogviszony, hanem legalább 2 év szükséges, erkölcsi bizonyítvány és az igénylő nem szerepelhet negatív információval a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) listán sem. Tehát szigorú kritériumok vannak, a támogatás és a kedvezményes hitel esetében.

Említette, hogy még meg nem született gyermekekre is kérhető a támogatás. De mi történik akkor, ha a pár vállalt még két gyermeket a már meglévő mellé, de nem tudják teljesíteni a vállalást?

Akkor bizony vissza kell fizetni a támogatás összegét, kamatostul. Természetesen nem mindegy, hogy mi az oka a nem teljesülésnek. Ha orvosi okokból hiúsul meg a gyermekvállalás, akkor bizonyos feltételek teljesülése esetén nem kell kamatokat fizetni, de a támogatás akkor is visszajár. Ha haláleset miatt nem születik meg a gyermek, nem kell visszafizetni a támogatást sem. A rendelet részletesen szabályozza ezt a kérdést.

Ha valaki már igénybe vette korábban a „szocpolt” ő jogosult lehet, akár a különbözet erejéig?

Azok után a gyermek után, akik után egyszer már vett igénybe támogatást a család, nem jogosult ismét, de arra van lehetőség, ahogyan az imént említettem, hogy egy, vagy két következő gyermeket is vállaljon valaki.

Mikortól igényelhető a támogatás?

A jogszabály 2016. január 01-től hatályos, azonban biztosak lehetünk abban, hogy a pénzintézetek informatikailag és adminisztratív területeken még nincsenek felkészülve az új szabályokra. Így tehát reálisan február közepétől indulhatnak az első igénylések ami már az új szabályok szerint történnek. De mindenkit arra biztatok, hogy addig is tájékozódjon, keressen fel egy hitelügyintézőt és tekintse át a lehetőségeit. Így mire élesben elindul a rendszer, már pontos, személyre szabott információk birtokában vághat bele az ügyintézésbe.

A leggyakoribb kérdések az új szocpol kapcsán
Július 1-től lehet vissza nem térítendő állami támogatást igénybe venni használt lakás vásárlásra, a lakásépítés és bővítés mellett. A támogatást hitelintézetektől lehet igényelni, a fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek egyes ajánlatai között: van, ahol már igényelhető a CSOK és van, ahol csak augusztus végén, vannak bankok, melyek a teljes összeget beszámítják önerőnek, mások csak a meglévő gyerekek után igényelt támogatást fogadják el. Ezen kívül jó tudni, hogy házépítés esetén szakaszos, használtlakás vásárlásnál pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet, illetve az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, feltéve, ha az ingatlan legalább „B” energetikai besorolású.
A támogatás mellett a roppant kedvező hitel is vonzóvá teszi az új CSOK-ot, hiszen jóval a megszokott kamatok alatt kaphatnak kölcsönt azok, akik megfelelnek a fenti feltételeknek.

Valóban, a támogatás mellé egy kedvező, 3% körüli kamatozású kamattámogatott lakáshitel is igényelhető. Ennek feltételei jórészt megegyeznek a 10 milliós támogatás feltételeivel, annyi különbséggel, hogy itt a jogszabályi kitételeken túl a banki hitelbírálat szabályainak is meg kell felelni. Vagyis nem ját automatikusan mindenkinek, aki a támogatásra jogosult! Mivel a bírálat és folyósítás feltételei bankonként eltérőek lehetnek, ezért is érdemes hiteltanácsadó segítségét is igénybe venni.

Mennyire hat ez ki a lakáspiac keresleti oldalára?

Mi úgy látjuk, hogy az ingatlanpiacot az új beruházások területén élénkítheti, vidéken várhatóan nagyobb mértékben, mint a fővárosban. Ennek fő oka, hogy a budapesti új építésű lakásárak jóval magasabbak annál, hogy 10 millió Ft támogatás helyzetbe hozná azokat, akiknek egyébként ez az opció eddig elérhetetlen volt. A vidéki településeken azonban a 20-25 millió Ft-ból kiváló minőségű ingatlanok vásárolhatók, vagyis a támogatások mellé minimális egyéb forrást kell csak mozgósítani.

Több és olcsóbb új építésű ingatlan lesz az intézkedésnek köszönhetően?

Nem a CSOK az egyetlen tényező ezen a területen. Árcsökkenést hozhat az új építésű ingatlanokat érintő ÁFA csökkentése, de az is lehet, hogy különbözet jó része a beruházónál marad majd, ami jobb megtérülést, nagyobb építési kedvet, növekvő kínálatot jelent majd. Vagyis ha sokkal olcsóbb nem is, de mindenképpen jóval több új lakóingatlanra számítunk. Erről pontos képünk majd az év végén vagy 2017 elején lesz.

Megváltoztathatja a jelenleg felívelőben lévő használt lakás árakat a döntés?

Igen, a  használt ingatlanok piacára is hatással lesz hosszabb távon, hiszen azok akik új ingatlant vásárolnak majd jó eséllyel eladják majd a régit. Ez kínálat bővülést eredményez, ami viszont árcsökkenést hozhat maga után. De reálisan ez is csak 2017-től lesz érzékelhető.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo