Csaknem két éve növekedünk

Immáron huszonharmadik hónapja sorozatosan bővülésre áll a zászló a magyar gazdaságban – ez derül ki az MLBKT által számított beszerzési menedzser indexből (BMI). nemcsak a vállalatok megrendelései, hanem a foglalkoztatottsági mutatók is emelkedtek.

Kép: SXC

A beszerzési menedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke: 50,7. Ez alapján a Magyar Logisztikai, Beszerzési és készletezési Társaság (MLBKT) által megkérdezett válaszadók júliushoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. 2013 áprilisától kezdve augusztusig az index értéke folyamatosan ingadozott 50 pont körül, nem mutatva semmilyen határozott trendet, most azonban huszonharmadik hónapja tart már a bővülés. Az elmúlt egy évben egyszer volt 50,0 pont alatt az index, ami arányaiban rosszabb a 2013. szeptember – 2014. augusztus között eltelt évhez képest. A 2015. augusztus havi index 0,8 százalékponttal magasabb a júliusi értéknél (49,9. Augusztus összességében átlag feletti hónap volt a korábbi években. Az idei érték a negyedik legalacsonyabb augusztusi érték 1995 óta.

A termelési mennyiség indexe csökkent júliusi értékéhez képest, és hat havi bővülés után a termelt mennyiség csökkenését jelzi második hónapja. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 20 évben egyszer sem volt alacsonyabb az index értéke augusztusban.

Az új rendelések indexe enyhébben emelkedett, és a mostani így a kilencedik legmagasabb augusztusi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya magasabb lett, és felülmúlja az 1995 óta mért hosszú távú átlagot, valamint az elmúlt három év átlagát is.

Az augusztusi szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett júliushoz képest, de az ütem rendkívül enyhe. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei a tizedik legalacsonyabb érték. Az index értéke az elmúlt 6 évben hatvanhatszor volt 50,0 pont alatt, amire korábban nem volt példa. Utoljára 2013 márciusában és 2015 áprilisában volt 50,0 pont felett az index értéke.

Három százalékkal lehetünk nagyobbak az idén
Az idei bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel kapcsolatos várakozások 3 százalék körül mozognak makrogazdasági elemzők szerint a második negyedévi előzetes adat ismeretében.
A vásárolt készletek két hónap bővülés után második hónapja szűkültek. Az idei augusztusi érték az elmúlt húsz év értékei alapján átlag alatti, és a negyedik legkisebb augusztusi. 2012-ben nyolc alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2013-ban kilencre emelkedett, amit 2014-ben is tartott. Idén eddig öt hónapnál járunk.

2013-ban a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Május-július között folyamatosan visszaesést mértünk, majd decemberben is 50,0 pont alá csökkent az index értéke. 2014 januárjától azonban csak a 2014 májusi és az idei áprilisi érték jelzett enyhe csökkenést. Az e havi érték további növekedést jelez. Értéke magasabb lett júliushoz képest, és a harmadik legmagasabb augusztusi 1995 óta.

A beszerzési mennyiség indexe csökkent júliusi értékéhez képest, és egyúttal a mennyiség visszaesését is jelzi. A mostani érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a második legalacsonyabb augusztusi adat. A beszerzett mennyiség két hónapig nőtt mindössze, május-júniusban, mielőtt megszakadt a jelenség, és újból szűkülést tapasztalunk.

A beszerzési árak esetében az index értéke csökkent, és csökkenést jelez a válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak négy hónap növekedés után első hónapja csökkennek. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a legalacsonyabb augusztusi. A késztermékkészletek szintje augusztusban magasabb lett. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei átlag felettinek mondható, és a hetedik legkisebb 1995 óta. 2014-ben az első három hónapban a késztermékkészletek emelkedését regisztráltuk, aztán viszont három hónapig zsinórban csökkent a késztermékkészletek szintje, egészen júliusig, hogy decemberben ismét csökkenést jelezzen. Idén negyedik alkalommal jelez bővülést az index.

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent júliushoz képest, és hat havi bővülés után másodszor jelzi az import mennyiségének csökkenését. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében hasonló folyamatról beszélhetünk. Az index értéke ez esetben ugyan nőtt az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont alatt maradt. 2013-ban az év május kivételével folyamatosan bővülést jelzett. Hat hónapos bővülés szakadt meg ezzel, hogy továbbra is szűkülést jelezzen, 2014 decembere után ismét. Ebben a hónapban nem jeleztek a válaszadók jelentősebb áremelkedést. Hiány volt kukorica, tök és zöldborsó esetében. Jelentősebb árcsökkenésről sem számoltak be a válaszadóink.

Baljós árnyak a magyar gazdaság felett
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog, a tavalyi 3,6% után idén a GDP 2,7%, jövőre 2% körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások stagnálása-visszaesése következtében. Emellett a világgazdasági folyamatokban is egyre több a bizonytalanság. Az idei második negyedévben az államháztartási hiány és az államadósság is növekedett, a külső egyensúly viszont kedvezően alakult, a defláció véget ért.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo