Betiltanák a borravaló megsarcolását Nagy-Britanniában

Törvényben tiltanák meg a nagy-britanniai éttermeknek, hogy sarcot szedjenek a borravalókból. A kártyás fizetéskor adott borravalót is a 100 százalékban felszolgálóknak kell adni.

A brit kormány hétfőn jelentette be, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a borravaló szabályozására. Az országban még 2015-ben indult el a vita a borravalókról, miután kiderült, hogy több felkapott londoni étterem is elveszi pincérek borravalóját: amikor kártyával fizettek nekik borravalót, az éttermek átlagosan 10 százalékkal sarcolták meg az alkalmazottakat.

Az éttermi vendéglátás az egyik legsérülékenyebb szolgáltatási szektor
A fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások jól teljesítettek az elmúlt években, de jól látszanak a szektor alapvető problémái is – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból.
Az ügy jókora botrányt okozott, mire az étterme változtattak a gyakorlaton, bár a legtöbb helyen továbbra is szedtek százalékot (még ha kisebbet is, átlagosan 2,5 százalékot) a borravalókból.

Egy név nélkül nyilatkozó étteremtulajdonos üdvözölte a javaslatot, szerinte a vendégek is szívesebben adnak borravalót, ha tudják, hogy az tényleg az alkalmazottak zsebébe megy. A BBC-nek nyilatkozó iparági vezetők viszont azt mondták, az elektronikusan fizetett borravalót az éttermek kénytelenek megvámolni, hogy az fedezze a banki tranzakció költségét.

A kormány álláspontja azonban az, hogy a borravaló teljes mértékben az alkalmazottakat illeti meg. Az egyelőre nem világos, hogy mit kezdene a törvényhozást azzal a gyakorlattal, amikor az alkalmazottak a közösbe teszik, majd maguk között újraosztják a borravalót, hogy ne csak a pincéreknek, hanem például a szakácsoknak is jusson.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo