Az EU és az IMF után: hogyan tovább?

Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg magyar újságíróknak nyilatkozva Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat.  Külföldi elemzők szerint a forint romlásával és devizahitelesek helyzetének romlásával is járhat a tárgyalások felfüggesztése.

 

Megelőzni a válságot
Ezermilliárd dollárra kívánja felduzzasztani a pénzügyi válságok megakadályozására szolgáló hitelkeretét az IMF, és szeretné, ha az ehhez szükséges 250 milliárd dolláros pótlólagos juttatásra már novemberig biztosítékokat kapna - mondta a szervezet vezérigazgatója a Financial Timesnak. Dominique Strauss-Kahn a londoni gazdasági napilap hétfői ismertetése szerint kijelentette: egy nagy összegű pénzalappal, amelyről valószínűsíthető, hogy képes "a masszív méretű intervencióra", lehetségessé válna a válságok megelőzése.

Miután az EU legfőbb végrehajtó testülete szombaton bejelentette, hogy elhalasztja a Magyarországnak nyújtott pénzügyi támogatás ötödik felülvizsgálatának lezárását, Matthew Newman közölte: nincs megállapodás arról, hogy mikor újítják fel a tárgyalásokat, "de folytatódó párbeszéd lesz a magyar hatóságokkal, egyfelől a túlzott deficit eljárásról, másfelől az EU 2020 célokról". Ez utóbbi az uniónak az elkövetkező évtizedre szóló munkahelyteremtési, növekedési stratégiája, amihez minden tagországnak saját célkitűzésekkel kell hozzájárulnia.

A Welt Online cikkében idézi Olli Rehnt, az EB gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosát, aki több erőfeszítést várna el az országtól. "A költségvetési deficit-túllépés jövő évre tervezett korrekciója nagyobb megszorításokat igényel, különösen a kiadások terén" - figyelmeztetett a biztos.

Idegességet okozhat a hétvégi tárgyalások kudarca

Eladási nyomás alá kerülhetnek a magyar befektetési eszközök, miután a Nemzetközi Valutaalap és az EU elhalasztotta a költségvetési felülvizsgálat lezárását, ragaszkodva ahhoz a véleményéhez, hogy a kormánynak át kell gondolnia javaslatait - írta internetes kiadásában a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap helyzetértékelése szerint jóllehet Magyarország számára nem sürgetően szükséges az IMF-finanszírozás, a tárgyalások kudarca azonban idegességet okozhat az ország adósságállománya miatt egyébként is aggódó befektetők körében.

Peter Attard Montalto, a Nomura pénzügyi csoport elemzője a Financial Timesnak azt mondta: nagyon ritkán fordul elő, hogy a tárgyalások így elakadjanak, mivel az egyes országok "általában nagyon igyekeznek azon, hogy e küldöttségek megelégedésére szolgáljanak". A szakértő szerint most erőteljesen negatív, kockázatoktól szabaduló, deviza-, részvény-, adósság- és kamatpiaci eladási hullámmal jellemzett időszak következik. Ez emelheti az állami hitelfelvétel költségeit, és növelheti a sok esetben devizában eladósodott magyarok terheit - áll a Financial Times cikkében.


Mindenki egyetért: a tárgyalásoknak folytatódniuk kell

Muszáj megállapodást kötni

Magyarországnak a forint romlásával és az adósságfinanszírozási költségek emelkedésével kell számolnia az IMF és az Európai Bizottság magyarországi tárgyalásainak megszakadása nyomán - írja vasárnapi elemzésében a Reuters, hozzátéve, hogy a befektetői bizalom megtartása érdekében a jövőben szükség lesz megállapodásra jutni.

Zuhan a forint
Hétfőn reggel röviddel hét óra előtt az eurót 288,98 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben az előző esti 286,82 forint után. Péntek délután még 282 forintnál, péntek reggel 280 forintnál, a hét közepén pedig 278 forintnál járt az árfolyam. A forint 6,80 százalékkal gyengébb év eleji árfolyamánál.

Az elemzői véleményeket összegző értékelés szerint ez kockázatos út egy olyan ország számára, amelynek a közép-európai államok közül a legmagasabb a GDP-hez viszonyított államadóssága. Bár Magyarország az államadósság finanszírozását illetően nem szembesül azonnali nyomással - mivel az idei finanszírozás biztosítottnak látszik a fel nem használt hiteleknek és a készpénztartalékoknak köszönhetően - , mégis szüksége van a hitelezők által nyújtott biztonsági párnára.

A megegyezés hiánya kizárja egy új elővigyázatossági megállapodás lehetőségét 2011-re és 2012-re - állítják a Reuters által megkérdezett elemzők. Ez valószínűleg arra kényszeríti a kormányt, hogy mégiscsak megegyezzen az IMF-fel és az EU-val, ennek ideje azonban bizonytalan - vélekedik a hírügynökség.

A bizonytalanság az őszig fennmaradhat, amikor - október 3-án - Magyarországon sor kerül az önkormányzati választásokra. Ez egyben az az idő is, amikor a kormánynak a 2011-es költségvetést véglegesítenie kell, ami, az IMF szerint, kulcsfontosságú lesz bármely jövőbeni tárgyalás szempontjából - hangsúlyozza a Reuters elemzése.

Matolcsy György szerint az IMF és az EU tárgyalódelegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra, és "a megbeszélések eredményesen zárulnak majd". A bankadóról szólva Matolcsy elmondta, hogy annak részleteiről szerinte még lehet egyeztetni, például arról, hogy 2 vagy három évig legyen érvényben a 2010-es konstrukció azonban már nem változhat. Nem tagadva, hogy a bankadó jár némi növekedési áldozattal, a nemzetgazdasági miniszter szerint egy megszorító csomag jobban visszavetné a magyar gazdaságot. (A kormány hétfő délelőtti reagálásait itt olvashatja!)

A magyar hitelkeret
Az Európai Unió 2008 novemberében határozott arról, hogy középtávú pénzügyi segítséget nyújt Magyarországnak. Budapest a 6,5 milliárd eurós hitelből három részletet hívott le eddig: egyenként 2 milliárdos részleteket 2008. december 9-én, illetve 2009. március 26-án, majd egy 1,5 milliárd eurós részletet 2009. július 6-án. Tekintettel a pénzügyi piacokhoz való könnyebb hozzáférésre, Magyarország nem hívta le sem 2009 novemberében, sem 2010 februárjában az IMF és az EU által az akkori felülvizsgálatok sikeres lezárása nyomán rendelkezésre bocsátott hitelrészleteket.
Az EU által biztosított pénzügyi segítségnyújtás kétéves időtartamra, ez év november 3-ig szól. Az eddig lehívott 5,5 milliárd euró után tehát még egymilliárd euró folyósítása jöhet szóba a novemberi dátumig, ehhez azonban sikeresen le kell zárni az újabb felülvizsgálati fordulót. Miután Brüsszel ezt elhalasztotta, az egymilliárd euró sorsáról az elkövetkező hónapokban kell dűlőre jutni. Ez az egymilliárd is három részletből, nevezetesen két 300 milliós és egy 400 milliós részletből tevődik össze. A függőben levő tételek ügyében november 3-ig bármikor létrejöhet a megállapodás.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo