Az újság nem kell, de csomagolóanyag igen

A Nokia kudarca magával rántotta a finn gazdaságot, de itt az új fellendülés. Háttere: növelték a termelékenységet, fékezték a béreket. A módszerek sikeresek voltak, fellendült a kivitel, egyúttal a papíripar átállt: újságpapír helyett csomagolóanyagokat gyártanak, mivel az e-kereskedelem miatt ott megnőtt a kereslet.

 

Amikor a Nokia a század első évtizedében a világ vezető mobilgyártója volt, mindenki csodájára járt a finneknek. Ám az oly sikeres konszern alábecsülte az iparág fejlődését, és elmaradt, magával rántva szinte az egész finn gazdaságot, amelyben négyévi stagnálás következett.

A Nokia ugyanis sikeres éveiben egyre jobb béreket fizetett alkalmazottainak, a nagyvállalattal azután lépést kellett tartania nemcsak az iparnak, hanem a közigazgatásnak is: a finneknél éves kollektív szerződésekben rögzítik a béreket.

Amikor 2012 után a Nokia megindult a lejtőn, öröksége megmaradt a gazdaságban. Éppen akkor, amikor – a digitalizálás következtében – visszaesett az ország kivitelében nagy szerepet játszó fa- és papíripar, míg a nagyrészt orosz exportra berendezkedett mezőgazdaságot a Moszkva elleni bojkott sújtotta. A közvetlen szomszédságban fekvő Szentpétervár, a maga csaknem ötmilliós lakosságával, csaknem akkora piac, mint maga Finnország.

A 2015-ben hivatalba lépett jobbközép kormánynak nem volt könnyű dolga: emelni a termelékenységet olyan országban, ahol igen erős a szociális rendszer, és kemények a szakszervezetek. A kabinetnek azonban sikerült elérnie, hogy a munkaidő szerény meghosszabbításával, a béremelések korlátozásával növelni tudják a termelékenységet.

Viszonzásul a kormány forrásokat fordított a gazdaság ösztönzésére, munkahelyek teremtésére, a munkanélküliség csökkentésére. A módszerek sikeresek voltak, fellendült a kivitel, egyúttal a papíripar átállt: újságpapír helyett csomagolóanyagokat gyártanak, mivel az e-kereskedelem miatt ott megnőtt a kereslet. A finn gazdaság idén 3,2 százalékkal növekszik, a munkanélküliség 8,1-ről 7,3 százalékra csökkent.

A legjobb 5 hely a világon vállalkozóknak
Egy vállalat szempontjából kiemelten fontos, hogy székhelyén milyen adózási környezet segíti vagy gátolja a működését. Ha ezt vizsgáljuk, bizony korábban ismeretlen helyeket is fel kell fedeznünk a térképen, ha a legvonzóbb helyeket keressük.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo