Az építőipar már idén feltámadhat a járvány után

Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg – fogalmazott Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A közlemény szerint a kormány januárban indított otthonteremtési programjának elemei közül a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa és a családi otthonteremtési kedvezmény hatására az építőiparon belül növekedési pályára kerül a lakásépítés és -felújítás.

Hozzátették, hogy a jelenlegi tendenciákból kiindulva 2022 végére a használatba adható új lakások száma elérheti a 25 ezret, a felújítások száma pedig tartósan 220-250 ezer között lehet. Ez utóbbi a szakmailag indokolt mennyiség, ugyanis a 4,3 milliós magyarországi lakásállomány folyamatos karbantartásához évente több mint 200 ezer lakást kell felújítani.

Ugyanakkor jelezték, hogy a lakásépítés dinamikus növekedéséhez az engedélyezési és megvalósítási folyamat további egyszerűsítésére és gyorsítására van szükség. Különösen fontos ez az elhúzódó nagy lakásszámú fejlesztéseknél, ahol sokszereplős ez a folyamat.

A szakszövetség finanszírozási javaslatokat is megfogalmazott, ugyanis szerintük a lakásvagyon megújulását visszafogja az utóbbi évek jelentős piaci árnövekedése.

Ezért azt javasolják, hogy a települési önkormányzatok (főként a kistelepülések) pályázhassanak állami támogatásra lakáscélú ingatlanok területelőkészítésére, ahol az építési telkeket tartós használatú bérbeadással hasznosítják. Az ÉVOSZ példaként államilag felügyelt egyszeri bérleti díjat említett, amely 20 évre szólna. Ezáltal - a szakszövetség szerint - az ingatlan tulajdoni vételi ára nem terheli a lakásépítés költségeit. A 20 év alatt pedig bármikor elővásárlási joga van piaci áron a lakás tulajdonosának.

Ezen felül továbbá azt kérték a kormánytól, hogy a munkaadó adhasson a munkavállalója számára adó- és járulékmentesen lakáscélú munkáltatói támogatást legfeljebb 6 millió forintig, új családi ház építésénél pedig maximum 15 millió forintig.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo