APEH: egyre kevésbé titkolózunk

Javult az adómorál a vagyonosodási vizsgálatoknak köszönhetően - írja hétfői számában a Napi Gazdaság az APEH szaklapjában megjelent elemzés nyomán, amely szerint legalább is nőtt a hatmillió forint feletti összevont jövedelmet vallók köre, miközben a minimálbéreseké látványosan csökkent.

Utóbbiak száma a tavalyelőtti 583 ezer főről 2008-ra 364 ezerre esett, míg az előbbiek táborát tavaly már 162,5 ezren alkották a 2007-es 139 ezer után. Nyilvánvaló, hogy a hatmilliós küszöböt egy részük nem azért lépte át, mert a korábban elcsalt bevételeit most bevallotta, hanem egyszerűen azért, mert belecsúszott a körbe.

Az összevont adóalap mellett az elkülönülten adózó jövedelmek esetében láthatók az adófizetési hajlandóság javulására utaló jelek. Annak ellenére, hogy összességében csökkent az ilyen típusú jövedelem 2007-hez képest - ennek oka a tavaly ősszel beköszöntött válság lehet -, egyes területeken mégis emelkedés volt tapasztalható.

Ebbe a kategóriába tartozik az ingatlan bérbeadása, amely 69,8 milliárd forint után tavaly 74,2 milliárdos jövedelmet mutatott. Szintén emelkedés volt látható a vállalkozásból kivont jövedelmek esetében, itt 13,4 milliárd forint helyett 20,5 milliárd forint keletkezett. Ez több mint ötven százalékos gyarapodást jelent úgy, hogy az adófizetők száma érdemben nem változott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo