APEH – évzáró sajtótájékoztató

December 20-a különleges nap az év végi adófeltöltési kötelezettség miatt, hiszen a társasági adóbevétel 40-45 százaléka e napon folyik be az APEH számláira. Ezen a napon tartotta az APEH szokásos évzáró sajtótájékoztatóját is.

Az állami adóhatóság által kezelt adókból és járulékokból összesen 4,2 billió forint államháztartási bevétel származott 2001. november végéig, mely 13,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A 2001. évi költségvetési előirányzat a kiemelt adókra (ÁFA+SZJA+TAO) és járulékokra (TB+EHO) 8 százalékos növekedést írt elő a tavaly év végéhez képest, ezt a 2001. novemberi módosított előirányzat 14,5 százalékos növekedésre változtatta. A kiemelt adók és járulékok bevétele november végéig 3951 milliárd forint körül alakult. A növekedési ütem az év eleji 18-20 százalékról fokozatosan csökkent 12-13 százalékra. Az okok között nyílván nagy szerepet játszik az Európai Unió lassuló növekedése, és különösen a szeptemberi események okozta megtorpanás. A mindezek következtében mérséklődött hazai ipari termelésnek, a reálgazdaság csökkenő ütemű növekedésének hatása várhatóan jelentkezik majd az elkövetkezendő idők adóbevételeiben is.

Az APEH külön tartja nyílván az önadózásból és az ellenőrzési és behajtási tevékenységből származó bevételeit, ez utóbbiból 11 hónap alatt összesen 188,5 milliárd forint bevétel származott. A kiutalás előtti ellenőrzésekkel 30.5 milliárd forint (többségében jogtalanul visszaigényelt általános forgalmi adó) kifizetését akadályozták meg.
Nagy eredménynek tartják – hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy az előző év azonos időszakához képest csökkentek a kintlévőségek. Jelentősen megnőtt viszont a fizetési könnyítésre irányuló kérelmek száma, jócskán megnövelve az adminisztrációs terheket.

Az ellenőrzések kapcsán az adóalanyokat az eddigi tudatos kiválasztás mellett a 2001. évtől kezdve a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan egy informatikai automatizmusokkal vezérelt véletlenszerű kiválasztó rendszer is fenyegeti.

Folytatódott az állami adóhatóságnál az Európai Uniós csatlakozáshoz szükséges feltételek kialakítása. A jelenlegi előkészületek majd a csatlakozás pontos időpontjának ismeretekor vesznek nagy lendületet.
Lényegesen javultak több igazgatóságon az ügyfélfogadás körülményei, és az igazgatóságok is sokkal könnyebben érhetők el telefonon. A létszám változatlanul 13600 fő, és rendkívül kedvezőnek ítélik meg a fluktuáció további mérséklődését. Az un. ügyintéző I. kategóriában (felsőfokú végzettséggel rendelkező) különösen örvendetes a 2001. évi, várhatóan 8,4 százalékos fluktuáció, ennek eddigi legrosszabb értéke 25 százalék volt – hangzott el. Az APEH szorgalmazza a felsőfokú adószakmai képzés kiszélesedését. Mint elmondták, nem feltétlenül saját szakembereik képzése miatt tartják ezt fontosnak, az sem mindegy számukra, milyen felkészültségű szakemberek ülnek a másik oldalon. Több egyetemen indult már adóigazgatási szakirányú képzés, sőt a pécsi egyetemen vizsgálják adónyomozói képzés lehetőségét is.

A 2002. év elején szükséges bevallási nyomtatványok gyártása folyamatban van. Valamennyi nyomtatvány elérhető lesz az APEH internetes honlapján is, melyet idén már közel 630 ezren látogattak meg. A 166 ezer internetes nyomtatványon benyújtott bevallások tapasztalatai azt mutatják, hogy leginkább a könyvelőkkel, valamint könyvelőirodákkal kapcsolatban állók használták ki ezt a lehetőséget.
2002-ben terveik szerint legalább az idei adóbevételek szintjét szeretnék elérni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo