Amiről az önkormányzatoknak feltétlenül tudniuk kell!

Október 9-10-én rendezi a lassan hagyománnyá váló polgármesteri napokat a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A kétnapos összejövetelen több mint 100 önkormányzati vezető kap hasznos információkat a következő év finanszírozási nehézségeiről, a lehetséges megoldásokról és forrásbevonási lehetőségekről.

A költségvetési törvény benyújtása után, de még a parlamenti vita előtt rendezi meg minden évben a Polgármesteri Napokat a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A társaság vezetői abban bíznak, hogy az előadónak meghívott miniszterek és államtitkárok, illetve az önkormányzati vezetők találkozása mindkét fél számára lehetőséget kínál a feszültségek oldására, új megoldások keresésére.

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter előadásában nemcsak az állam és az önkormányzatok környezetvédelmi feladatairól és kötelességeiről ejt szót, hanem bemutatja azokat a pályázati forrásokat is, amelyekre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja keretében lehet pályázni. A program keretében 316 milliárd forint áll rendelkezésre az ivóvíz minőségének javítását, a szennyvízelvezetést, illetve hulladékgazdálkodási beruházásokat célzó pályázatokra. További 197 milliárd forint várja azokat az önkormányzati pályázatokat, amelyek természetes vizeink megfelelő minőségű kezelését célozzák.

Válságkezelés, eladósodás és uniós pénzek

A konferencián Rozsi Judit, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője arról tart előadást, hogy miként érinti az önkormányzatokat a kormány válságkezelési tevékenysége, egyensúlyőrzési, szigorú kiadáscsökkentési programjának megvalósítása. A tárca határozott álláspontja, hogy amíg az elmúlt években a központi közigazgatásban végbementek a szükséges változások, jelentős mértékben átalakult a jóléti és szociális ellátórendszer, addig az önkormányzati működés nem sokat változott, nem érvényesülnek a hatékonysági követelmények.

A tárca álláspontja szerint kívánatos, hogy az önkormányzatok is kapcsolódjanak be az aktív válságkezelésbe, állítsák meg a további eladósodást, erősítsék a költségvetési fegyelmet helyi szinten is, jobban használják ki az uniós támogatásokban rejlő lehetőségeket, kiadásaikat igazítsák hozzá a lehetőségekhez. A kormány takarékossági programja néhány kiemelt területet kedvezőbb helyzetbe hoz, ebbe a sorba tartozik a közbiztonság növelése, a foglalkoztatási feltételek javítása, az „Út a munkához" program. Ezek a kormányzati lépések - a takarékossági követelmények fokozott érvényesülése mellett - segítséget jelentenek az önkormányzatok legfőbb gondjaira.

Hasznos információkkal szolgálhat a települési vezetőknek az a banki kerekasztal-beszélgetés is, amelynek fő témája az önkormányzati hitelezés. A beszélgetésben a Raiffeisen Bank, az Erste Bank, a Hypo Investment AG, a K & H Bank és a Volksbank képviselői vesznek részt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo