Aggasztó jelek a magyar gazdaságban

Az idei visszaesés után jövőre nőhetnek érdemben a beruházások az uniós források lehívásának gyorsulása miatt, azonban aggasztó, hogy nemcsak az uniós forrásoktól közvetlenül függő területeken, hanem a vállalati szektorban is nagy volt zuhanás – vélekednek az elemzők.

Kép: SXC

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az uniós források jelentős szűkülése és a tavalyi magas bázis okozta a 20,3 százalékos éves visszaesést a második negyedévben a beruházásokban. Erre utal az is, hogy a költségvetési szférában nagyon jelentősen, több mint 50 százalékban estek vissza a beruházások - tette hozzá. „A komolyabb uniós programokkal összefüggő területeken, mint a szennyvíztisztítás, hulladékgazdálkodás, út-vasútrekonstrukciók és honvédelmi beruházások estek vissza nagymértékben” - fejtette ki. Úgy vélte, jövőre már pozitívan járulhat hozzá a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez a terület, amint felgyorsul az új uniós programozási időszak forrásainak lehívása.

A szakértő szerint aggasztó a második negyedéves adatokban, hogy a vállalati szférában sem tudott felpörögni a beruházás, itt 17 százalékos visszaesés volt. Ennek ellenére bizakodásra ad okot az ING szakértője szerint, hogy a feldolgozóiparban 10 százalék feletti éves bővülés volt a második negyedévben, valamint az Audi, a Mercedes és a Samsung is bővítést jelentett be. Virovácz Péter elmondta, a kedvező költségvetési helyzet miatt a kormányzat szeptembertől várhatóan beindít beruházási projekteket, így a második fél évben jobban alakulhatnak a beruházások. Az ING vezető elemzője éves szinten átlagosan 15-20 százalékos visszaesésre számít.

Csúnya világ jön Magyarországon
Jelentősen rontotta Magyarország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését az OECD. Alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, elszáll a költségvetési hiány jövőre, a közmunkaprogramot pedig le kellene építeni.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője arra számít, a harmadik negyedévben már kisebb lesz a visszaesés, a negyedik negyedévben pedig stagnálás várható, így éves átlagban csökken a beruházások volumene, majd 2017-ben növekedési pályára áll a terület. Az Erste elemzője szintén kiemelte, hogy a feldolgozóiparra és az ingatlanpiacra érdemes figyelni, ez utóbbit a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) is támogatni fogja, bár kell egy kis idő, amíg kifejti a hatását. Elmondta, a feldolgozóipari, és információ-kommunikációs szektorokban is látható élénkülés, ami annak ellenére, hogy nem tudja ellensúlyozni a kieső uniós pénzeket, segíthet stabilizálni a beruházások dinamikáját idén.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint a negyedéves visszaesés ellenére bíztató, hogy több versenygazdasági ágazat beruházásai nőttek, így a feldolgozóipari beruházások 11 százalékkal, a kereskedelem, gépjárműjavítás ágazat beruházásai 21 százalékkal. A szakértő szerint a második negyedéves mínusz 20,3 százalékos adat oka részben az, hogy lényegesen felfelé módosították a tavalyi évi beruházási adatokat. Úgy vélte, nem zárható ki, hogy a tavalyi évi GDP adatok is felfelé módosulhatnak. Az év hátralevő részében a Takarékbank szakértőjének várakozása szerint fokozatosan mérséklődhet a beruházások visszaesése, részben az állami beruházások és az EU-s forrásból való fejlesztések élénkülése miatt.

A költekezés tartja a víz felett Magyarországot
Elemzők szerint a pozitív meglepetést hozó áprilisi ipari termelési növekedés lendületet adhat a GDP bővülésének, amely az idén 2 százalék felett lehet. A gazdaságot most a szolgáltatások növekedése húzza, amelyet a háztartások fogyasztásának látványos bővülése támogat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo