A válság miatt juthat plusz pénzhez Magyarország

Támogatja az Európai Bizottság és az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások kezelésére - szögezte le hétfőn reggel kiadott brüsszeli közleményben az uniós bizottság.

A testület jelezte, hogy a jelenlegi kedvezőtlen pénzügyi és gazdasági környezet "hatással van" a magyarországi pénzpiacokra. Az említett két uniós szerv szoros figyelemmel követi a helyzetet.

Közben a Nemzetközi Valutaalap is bejelentette, hogy szükség szerint technikai segítséget nyújt Magyarországnak, és a támogatási politikai keretében kész tárgyalásokat folytatni pénzügyi segítségnyújtás lehetőségeiről is  - derül ki Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója által hétfőn kiadott közleményből. Az IMF honlapján megjelentetett közlemény szerint az IMF készen áll a magyar hatóságok erőfeszítéseinek támogatására.

A vezérigazgató megállapítja, hogy "a globális pénzügyi válsághelyzet következtében a magyar államkötvény piac és más kulcsfontosságú piacok nyomás alá kerültek az elmúlt napokban. Ezek a feszültségek annak ellenére alakultak ki, hogy az ország makrogazdasági és pénzügypolitikai helyzete javult az elmúlt években, beleértve az államháztartás helyzetének megszilárdulását, a folyó fizetési mérleg hiányának csökkenését és óvatos monetáris- és árfolyampolitika megvalósítását".

A közlemény megjegyzi, hogy "a magyar hatóságok a globális piacokon kialakult zavarokra a makrogazdasági konvergencia-program folytatásával reagáltak, amelyet a pénzügyi szektor fejleményeinek fokozott ellenőrzésével párosítottak, továbbá megemelték a betétbiztosítási garanciáikat, összhangban az EU szintjén megtett lépéssel."

Az IMF ezen erőfeszítések kiegészítéseként "szoros párbeszédet folytat a magyar hatóságokkal és az EU-val a kihívásokra adandó további válaszokról, beleértve az IMF részéről nyújtható technikai és pénzügyi támogatást".

Strauss-Kahn közleményében megjegyzi: tájékoztatta a magyar hatóságokat arról, hogy az IMF készen áll erőfeszítéseik támogatására. "Szükség szerint nyújtunk technikai segítséget, és a támogatási politika keretében készek vagyunk tárgyalásokat folytatni a pénzügyi segítségnyújtás lehetőségeiről, gyorsreagálási formában."

Kölcsönösen erősíteni egymást

A bizottság üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készségét, hogy megfontolja technikai és pénzügyi segítség nyújtását, és jelezte, hogy folyamatos kapcsolatban marad mind a magyar hatóságokkal, mind az IMF-fel. A valutaalap állásfoglalása támogatólag hat a bizalomra és a stabilitásra, lés alátámasztja az eddigi kiigazítási gazdaságpolitikát - emelte ki a közlemény.

Eszerint Brüsszel arra is figyel, hogy az IMF-segítséghez kapcsolódó esetleges feltételek összhangban legyenek az uniós gazdaságpolitikai ajánlásokkal, és azzal kölcsönösen erősítsék egymást. Ez azért is fontos, hogy a politikai kötelezettségvállalások a lehető legnagyobb hatást fejthessék ki - emelte ki a bizottság.

Bármilyen IMF-programhoz kapcsolódó politikai vállalásokat a konvergenciaprogram és más uniós stratégiai dokumentumok összefüggéseiben kell hangsúlyozni - áll a brüsszeli közleményben.

Minden eszközzel támogatnak

A bizottság és a tanács készen áll arra, hogy bármilyen rendelkezésre álló eszközt igénybe vegyen, hogy segítse Magyarországot a gazdaság irányításában ezekben a nehéz időkben, valamint a piaci erők visszatartásában - utóbbiak annak ellenére jelentek meg, hogy az elmúlt években a hatóságok javuló makrogazdasági és pénzügypolitikát folytattak, beleértve az államháztartási hiány jelentős csökkentését 2006 óta.

Az EU készen áll arra, hogy minden, az uniós szerződések értelmében rendelkezésére álló eszközt felhasználjon, kiegészítendő az IMF esetleges pénzügyi támogatását - szögezte le a közlemény.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo