A megoldás: legyen olcsóbb a csirke!

A baromfitermékek áfáját már januárban legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, ezzel jó eséllyel lehetne fellépni a hazai feketegazdaság ellen - állítja Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke a terméktanács honlapján közölt nyilatkozatában.

Bárány László szerint a jelenlegi 25 százalék helyett rövid időn belül 8-12 százalékos áfakulcsot kellene bevezetni az alapvető baromfihúsokra és húskészítményekre. Szerinte a jelenlegi költségvetési realitások figyelembe vételével ezt a mértéket két-három év alatt lépcsőzetesen lehetne elérni. Indulásként - 2011. január 1-jével - a kulcsot legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, majd évente minimum 3 százalékos mérséklést kellene végrehajtani.

Számla nélkül 

A keltetési, a nevelési és a levágott élőbaromfi termelési adatokból az következtethető ki, hogy ma a csirkemennyiség 20-25 százaléka, a pulykahús 18-20 százaléka, és újabban a belföldi kacsa- és libatermékek, illetve a hízott libamájak mintegy 10 százaléka számla nélkül cserél gazdát. A terméktanács elnöke szerint ezek alapján - óvatos becsléssel - a belföldi forgalom legalább 15 százaléka számla nélküli. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésbe évente minimum 11-12 milliárd forint áfát nem fizetnek be.

A terméktanács információi alapján a zugvágókból és a garázsvágókból származnak azok a termékek, amelyek teljesen illegálisan jutnak el a fogyasztókhoz. A BTT - szintén honlapján található - elemzése szerint a  mély feketekereskedelem" aránya a 15-18 százalékra tehető összes számla nélküli forgalom egytizedét érheti el. A fekete- vagy mélyfekete gazdaság fogalma a BTT szerint az, amikor a termék az előállítási és értékesítési láncban sehol sem találkozik hatósági ellenőrzéssel, azaz nemcsak a felneveléshez használt napos alapanyagot és takarmányt szerzik be számla nélkül, hanem a vágást és az értékesítést is teljesen illegális módon hajtják végre.

Veszélyes zugvágók 

A garázs- és a zugvágók több szempontból is veszélyesek, mert a feldolgozás körülményei, a higiéniai viszonyok és a technológiai hűtési hiányosságok jelentős élelmiszerbiztonsági kockázatot hordoznak - hívja fel a figyelmet a BTT. Az ilyen feketevágások és -kereskedelmi csatornák termékeit legtöbbször a közepes, vagy a nagyobb városok - beleértve Budapestet is - piacain, piaccsarnokaiban értékesítik számla nélkül, legjobb esetben őstermelői igazolvány  takarásával".

Szürkegazdaságként értelmezi a BTT azt, amikor a tevékenység csak az értékesítéskor, vagyis a késztermékek forgalmazásakor  szürkül be" azzal, hogy többnyire fél áfával, készpénzért adják az árukat. Az adatok szerint ezeknek a termékeknek a mennyisége a jelentősebb. Élelmiszerbiztonsági szempontból ezek nem kifogásolhatók, mivel legális, ellenőrzött vágóüzemekben dolgozzák fel. Az értékesítés során viszont a termékeket úgynevezett  R"-es szállítóval kísérik, amely azt a célt szolgálja, hogy ha konkrét hatósági ellenőrzés van a kiskereskedelmi egységben - legyen az falusi bolt, hazai áruházlánc, multi, piaccsarnok vagy baromfihús nagykereskedő -, ez a szállítólevél aktívvá válik, és az adott kereskedelmi ügylet az érintett elárusítóhelynél tiszta lesz. Ha nincs konkrét hatósági ellenőrzés az adott kereskedelmi ponton, és a terméket eladták, a szállítójegyet eltépik, a megbízott pedig néhány napon belül megérkezik a pénzért, amely zsebből zsebbe vándorol.

Szigorú számadással

A BTT a visszásságok miatt azt javasolta nemrég kidolgozott intézkedési terveiben a kormánynak, hogy friss és fagyasztott baromfihúst csak legális telephellyel rendelkező vállalkozások forgalmazhassanak, illetve a közvetlen áruterítést, értékesítést szigorú számadású, konkrét gazdasági eseményre vonatkozó számlával lehessen csak folytatni. Emellett szorgalmazza a szervezet az áfacsökkentést is. A statisztikák szerint a magyar legális baromfiszektor éves árbevétele exporttal együtt 260 milliárd forint. Ebből a kivitel - devizaárfolyamtól függően - 100-110 milliárd forint.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo