A magyar acélipar nincs válságban

Magyarországon - a világpiaccal ellentétben - az acélipar termelése elmarad az igényektől, és a felhasználás további bővülése várható, ezért az ágazat világméretű válsága nem érinti súlyosan a magyar cégeket - nyilatkozta Tardy Pál, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója az MTI-nek.

A három magyarországi acélfeldolgozó vállalat, a dunaújvárosi, az ózdi és a diósgyőri évente 1,9 millió tonna terméket állít elő, míg a felhasználók igénye 2 millió tonna. A kibocsátás mintegy 60 százalékát a dunaújvárosi Dunaferr adja, a két másik cég csaknem azonos mennyiséget állít elő. A magyar acélipari társaságok forgalmát leginkább az olcsó importtermékek piaci hatása érinti negatívan, amelyek nagyrészt az EU tagállamaiból érkeznek. Azonban a magyar társaságok is jelentős mennyiségű acélterméket exportálnak, a kibocsátás 55 százalékát szállítják külföldre, főleg a FÁK országaiba, Csehországba és Lengyelországba.
- Problémát jelent az is, hogy a magyar cégek által előállított acéltermékek iránti kereslet csökken. Ugyanis a vásárlók igényeit nem teljesen fedi le a kínálat. A magyarországi gépek többségét körülbelül 20 éve vásárolták, azóta pedig jelentősen átalakultak az igények - mutatott rá az egyesülés igazgatója.
Hozzátette: Magyarország továbbra sem él az antidömping-eljárással, pedig ez hatékony piacvédelmi eszköznek bizonyul, és az Egyesült Államok, valamint az EU előszeretettel alkalmazza.
Az acélipari egyesülés eddig három antidömping-eljárást indítását kezdeményezte, mindegyik a FÁK országok ellen irányult volna. A Külügyminisztérium szerint azonban azok nem voltak elég megalapozottak. Egy ilyen eljárás indításához bizonyítani kellett volna, hogy a FÁK országokban a belső piacokon alacsonyabb árat kérnek ugyanazért a termékért mint Magyarországon.
Az egyesülés továbbra is próbálkozik ilyen eljárások indításával - húzta alá Tardy Pál.
A világban tavaly a dömping-eljárásoknak 30 százalékát indították acél-ügyben - idézte a decemberben tartott OECD értekezleten elhangzottakat.
A szakértő szerint bíztató, hogy a felhasználás 2001-ben jelentősen bővült, a termékek egyharmadát megvásárló építőipar fogyasztása várhatóan 2002-ben is nő. Emögött a lakás- és autópálya-építések növekvő száma áll.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint az építőipar termelése októberben 2,2 százalékkal haladta meg a 2000. októberi szintet. Az első tíz hónapban az építőipar termelési értéke folyóáron 917,5 milliárd forint volt.
A termelés 15-20 százalékát a gépipar vásárolja meg, és ugyanennyit hasznosít a járműipar is.
Az igazgató szerint a gazdasági növekedés is pozitívan hat az ágazatra, a magyar GDP bővülése ugyanis jóval meghaladja az EU és az USA GDP növekedését.
Tardy Pál elmondta: a világpiacon az acélipari recesszió a túltermelésre vezethető vissza, az acélgyártó kapacitás 20-25 százalékkal, 150-200 millió tonnával nagyobb az igényeknél.
Ha emelkednek az acéltermékek árai, akkor a gyárak bővítik termelésüket, a felhasználók pedig - látva az árnövekedést - feltöltik raktáraikat. Általában 1,5-3,5 hónapra elegendő készletet halmoznak fel. Ezután drasztikusan leesik a kereslet, a túlkínálat miatt a termelők mérséklik áraikat. Amikor azonban elfogynak a készletek újra nő a kereslet, ami áremelkedést von maga után - fogalmazott Tardy Pál.
A ciklikusság miatt 20-40 százalékos árkülönbözet is keletkezhet. Az acél ára 2000 első felében érte el maximumát, és 2001 nyarára esett a mélypontra. A szakértők szerint 2002. második negyedévben kezd majd el drágulni és 2002 végére vagy 2003 elejére érheti el ismét csúcspontját.
A melegen hengerelt szalag értéke ingadozott a legnagyobb mértékben. Ennek tonnánkénti ára 2000 közepén 325 dollárra ugrott, majd az idén őszre 39 százalékkal, vagyis 200 dollárra esett a világpiaci ára. A horganyzott lemez értéke 490 dollárról 345 dollárra esett. A hengerhuzal tonnánkénti ára 16 százalékkal, 185 dollárra csökkent ebben az időszakban.
- A jövő év második negyedévében az emelkedő árak és a bővülő igények miatt valószínűleg mérséklődni fog a magyar acélipari cégek vesztesége - összegezte Tardy Pál.
Forrás: MTI


Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo