A tejtermékek viszik az égbe az élelmiszerárakat

Növekedett a globális élelmiszerkosár ára februárban: a FAO élelmiszerár-index 1,7%-os emelkedése 167,5 ponton állt meg. 2018 augusztusa óta nem volt ilyen magas értéken.

Az index hónapról hónapra követi a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport azok kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását. Bár 2018 augusztusa óta nem volt ilyen magas értéken, még mindig 2,3%-kal alulmúlja a tavaly ilyenkori szintjét.

Kép: sxc

Ezen belül a kukorica magasabb jegyzése miatt a gabonaárak mérsékelten emelkedtek.

A növényi olajoknál már lényegesebb (1,8%-os) drágulást tapasztalhattunk, főleg a pálma-, szója- és napraforgóolaj árának erősödése miatt.

A húsfélék óvatosan, de szintén drágultak, amely mögött a szarvasmarha- és sertéshús áremelkedése áll.

Sokkal jelentősebben, januárhoz képest közel 6%-kal erősödött a tejtermékek árindexe, a sovány és teljes tejpor, illetve a sajtok által hajtva. Szintén szerepet játszott ebben a vajtermelés szezonális visszaesése.

A cukorár 1,2%-kal nőtt januárhoz képest, tükrözve az egyes fontos cukortermelő országok

Nagy az ökolábnyoma a sajtnak
Az emberiség 22 milliárd tonna sajtot eszik évente, és ez a mennyiség csak nőni fog a népességgyarapodásnak köszönhetően. A legnagyobb karbonlábnyomot hátra hagyó állati eredetű élelmiszerek közül a sajt a harmadik helyen szerepel a toplistán a bárány- és a marhahús után
negatív termelési kilátásait.

Zavartalan gabonaellátás az alacsonyabb termelés ellenére

A legújabb FAO Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésben alacsonyabb előrejelzést láthatunk a globális gabonatermelésre (2 609 millió tonna). Az Egyesült Államok kukoricatermelése nagy mértékben hozzájárult a becsült érték 2,8 millió tonnával való csökkentésére.

A gabonák kereskedelmi volumene szintén alacsonyabb lehet, főleg a búzáé (800 000 tonna), köszönhetően a kereslet megcsappanásának az egyes ázsiai és dél-amerikai országokban.

Az első előrejelzés az idei búzatermelésre

Miközben az őszi búza nagy része az északi féltekén még téli álmát alussza, a FAO előállt az első becsléssel a 2019-es gabonatermelésre. A 757 millió tonna becsült érték várhatóan 4%-kal lesz magasabb a tavalyinál, valamelyest elmaradva a 2017-es rekordtól.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo