A magyar utak számokban: hogy áll a nagy útfelújítási projekt?

Magyarországon 2010 elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométer útszakaszt újítottak fel

Az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, ebből az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 160 útszakasz újult meg összesen több mint 500 kilométeren 65 milliárd forintból - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára.

A 2016-ban hazai költségvetési forrásból indult Komplex Útfelújítási Programban a kormány az idén 16,4 milliárd forint többlettámogatást biztosított az eddig forráshiány miatt meg nem valósult projektekre. Ezzel a Komplex Útfelújítási Program teljes keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot, ebből 2016 és 2020 között több mint 550 útszakasz újul meg mintegy 1500 kilométeren - ismertette.

Kép: wikimedia

Elmondta, az uniós társfinanszírozású Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) 55 milliárd forinttal támogatja az országos közutak korszerűsítését. A programban a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakasz műszaki állapota javul összesen 520 kilométeren.

A Magyar Falu Programban 2019-ben kezdődött meg a kivitelezés a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére szánt forrásokból. Ez idén mintegy 80 helyszínen több mint 220 kilométernyi útszakasz újult meg mintegy 26 milliárd forintból. A tervek szerint a részben az útdíj-bevételekből finanszírozott program éves keretösszege jövőre 50 milliárd forint lesz, a jövő évi munkák előkészítésére 2019-ben 2,5 milliárd forintot fordítanak - mondta Mosóczi László.

A három útfelújítási programban 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 útszakasz szolgáltatási színvonala javul több mint 2400 kilométeren - összegezte az államtitkár.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo