A magyar munkavállalók több mint fele maximum 16 milliós hitelt tud felvenni

A magyar alkalmazottak több, mint felének nem elegendő a fizetése arra, hogy egy manapság átlagos, 20 millió forintos lakáshitelt fel tudjon venni, a pénzük alig 16 milliós kölcsönre elég.

A money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a lakáshitel kamatemeléseknek köszönhetően az arány a következő hónapokban tovább romlik majd, ez pedig tovább szűkítheti az érintettek lehetőségét, hogy igényeiknek megfelelő lakást találjanak.

A fegyverpénz torzít

Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) februári összegzése szerint a a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete éves szinten közel harmadával, bruttó 546 000 forintra nőtt, de ez egyszeri hatásoknak – döntően a fegyveres testületekben fizetett hathavi fizetésének megfelelő juttatásának, a fegyverpénznek köszönhető.

Még mindig kevés a magyarok fizetése a nyugathoz képest (Forrás: Pixabay)

Az egyszeri juttatások nélkül számolt bruttó átlagkereset 445 000 forint volt, ami csak 14,5 százalékkal magasabb összeg, mint amit egy átlagos magyar foglalkoztatott 2021. februárjában kapott. A medián bruttó bér februárban alig több mint 378 ezer forint volt, ami 250 ezer forintnál kisebb nettó bért jelent – a foglalkoztatottak fele tehát ennél kevesebb pénzt vitt haza.

Ennyi pénzből nem lehet úgy inniuk a kefekötőknek

Az adatokat tovább bontva jól látható, hogy szakmánként drasztikusan eltérő keresetekkel találkozunk. 2021-ben például a légiforgalmi irányítók fizetése volt a legmagasabb, ők havonta átlagosan bruttó 1 975 693 forintot kaptak. A másik végletet a hivatalos besorolás szerint nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártók jelentik, akik 128 ezer forintos bruttóval zárták 2021-et. Ennyi pénzből aligha lehet úgy inniuk a kefekötőknek...

De a két véglet között is vannak szépen eltérések. A KSH adatai szerint

a szakorvosok 1,7 milliót,

a gépészmérnökök 762 ezret,

a meteorológusok 561 ezret,

a tűzoltók 479 ezret,

a középiskolai tanárok 454 ezret,

a bolti eladók 284 ezer forintos bruttó bért kaptak.

Persze ezek csak kiragadott példák a statisztikában szereplő béradatok közül, ráadásul az egyes állásokban ennél jóval magasabb fizetésekre is lehet példa. Már csak azért is, mert a hivatali idő a legtöbb munkahelyen számít - az 50 felettiek fizetése átlagosan 15 százalékkal magasabb, mint a 30 alattiaké.

Félmillió bruttó alatt az átlaghitelre sem elég a pénzed

A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a keresetek alapvetően behatárolják a hitelképességet, ráadásul itt még durvább eltéréseket figyelhetünk meg. A kefekötőknél maradva, ők az MNB hitelfék szabályainak vállalható törlesztőrészlet szabályainak figyelembevételével 20 évre 7 százalékos kamat mellett maximum 5,4 milliós hitel felvételére jogosultak a money.hu számításai szerint. A sor másik felén lévő légiirányítók bére hasonló konstrukcióban 101 millió forintot meghaladó kölcsön felvételére nyújt fedezetet.

A fenti példáknál maradva

a szakorvosok átlagfizetése 87 milliós,

a gépészmérnököké 32 milliós kölcsön felvételére jó. (Ők azok, akik magasabb összegű, a fizetésük 60 százalékát kitevő hitelt igényelhetnek, tekintve, hogy nettó bérük meghaladja az 500 ezer forintot.)

A meteorológusok 24,

a tűzoltók 20,4

a középiskolai tanárok már csak 19,4,

míg a bolti eladók mindössze 12,1 milliós hitel felvételére jogosultak jövedelmük alapján.

A magyar alkalmazottak felének elérhetetlen az átlaghitel

A fentiekből azt láthatjuk, hogy miközben a bérek tekintetében 15-szörös a különbség, a legjobban és a legkevésbé fizetett szakmák között, az adott munkát végző munkavállalók hitelvételi lehetőségeiben már közel 19-szeres az eltérés.

A jelenlegi ingatlanárakat és a 20 milliót közelítő átlagos hitelösszegeket tekintve a money.hu szakértői szerint jól látható, hogy a magyar foglalkoztatottak fele – a bruttó 378 000 forintos medián bér alatt keresők – számára egyre inkább nehézzé válik a lakásvásárlás. A medián bér ugyanis jelenleg 16,2 millió forintos kölcsönre elég. Érdemes ezt összevetni a jelenlegi ingatlanárakkal. Ez az arány ráadásul a hitelkamatok folyamatos drágulása miatt még inkább romlani fog. Ez pedig tovább szűkítheti az érintettek lehetőségét, hogy igényeiknek megfelelő lakást találjanak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo