1000 oldalas törvény: el se olvasták a képviselők

2009. február 16. hétfő - 07:25 / MTI
  •    

Mérföldkőnek nevezte az amerikai gazdasági felépülés útján hétvégi rádióüzenetében Barack Obama elnök, hogy a kongresszus elfogadta a 787 milliárd dolláros ösztönző csomagot, egyúttal jelezte, ez csak a kezdet, gyorsan továbblép a válságból való kilábalás tervének következő fázisához.

 “Ez a történelmi lépés nem a vége lesz annak, amit a gazdaság talpra állítása érdekében teszünk, hanem inkább a kezdete” – fogalmazott az interneten is közzétett üzenetében. Mint megállapította, a válsághoz vezető problémák mélyek és széles körűek, így a válasznak ennek megfelelőnek kell lennie. A soron következő legfontosabb feladatok között említette a bankok megsegítését, hogy a hiteláramlás megindulhasson, valamint a házak jelzálogcsőd-hullámának leállítását.

Obama feltehetően kedden írja alá a hatalmas élénkítő csomagot, amelynek végső változatát pénteken fogadta el a képviselőház, majd a szenátus. Az elnök szerdán Arizonába, a jelzálogcsődök által leginkább sújtott államok egyikébe látogat, ahol bejelenti: kormánya 50 milliárd dollárt szán a bajba jutott háztulajdonosok megsegítésére.

A New Deal-hez képest… 

Az elsősorban adócsökkentéseket és szövetségi munkahelyteremtő programokat tartalmazó élénkítő csomag a GDP 5 százalékára rúg, ezzel az Egyesült Államok legnagyobb volumenű gazdasági felépülési terve. (Franklin Roosevelt elnök hasonló programja a 30-as évekbeli nagy világválság idején a GDP 2 százalékát tette ki.)

A konzervatív The Wall Street Journal szerkesztőségi cikkben bírálta az 1073 oldalas ösztönző csomag elfogadásának körülményeit: a kongresszus alig 24 órával azután fogadta el, hogy a korábban az alsóház és a felsőház által elfogadott javaslatokat összefésülő úgynevezett konferencia bizottságban megegyezés született a végső változatról. Pedig a második világháború óta a legnagyobb állami kiadásnövelésről van szó, az állam szerepe erősödik az üzleti életben, az egészségügy és az energiapolitika terén. “Ennyit arról a demokrata ígéretről, hogy az átláthatóság új korszaka kezdődik” – írta az újság, megjegyezve, hogy az élénkítő csomag még az interneten sem volt olvasható.

El se olvasták

A New York Post pedig azért bírálta Obamát, hogy a nagy sietséggel elfogadtatott ösztönző csomag kongresszusi jóváhagyása után háromnapos szabadságra ment, hazautazott Chicagóba. A lap is hangsúlyozta, a nagy rohanásban a képviselők egy része el sem tudta olvasni a dokumentumot, mielőtt szavazott róla.