Esőszünet és színvonalas mérkőzések a budapesti menedzser teniszversenyen

Lassan gyülekeztek a résztvevők az impozáns, 12 pályával rendelkező Park Teniszklubban az ez évi regionális bajnokságra. Ugyanakkor a borús idő és a főváros több pontján tapasztalt eső miatt több korábban jelentkezett pár lemondta a részvételt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A megnyitón először Hámori Tamás versenyigazgató, majd Rodé Eszter, a Menedzserszövetség főtitkára és Nagy Csilla klubigazgató üdvözölte a megjelent 16 pár tagjait, hozzátartozókat, ismerősöket. A megnyitón a versenysorozat gyémántkategóriájú támogatójának, a Synergon Nyrt-nak a képviseletében jelen volt Bokorovics Balázs, az Igazgatótanács tagja. Ezt követően Palásty Levente versenybíró ismertette a verseny lebonyolítási rendjét , vagyis azt , hogy csoportokon belül körmérkőzések lesznek , majd a mezőny a főtáblán illetve a vigaszágon folytatja a küzdelmeket.

Még az utolsó csoportbeli mérkőzések alatt félórás zápor zúdult a pályákra. Jellemző azok jó minőségére, hogy hamarosan folytatni lehetett a játékot. A kényszerszünet pedig jó alkalmat adott baráti beszélgetésekre, kölcsönös megismerkedésre, amely egyébként az egész bajnokság talán legfontosabb célja.

Női- és vegyes párosok is indultak a megmérettetésen. Sőt, meglepően jól szerepeltek. A szenior versenyeken rendszeresen induló Fridenzi Éva - Dénes Péter vállalkozók alkotta pár legjobb 8-ba jutása tulajdonképpen várható volt. Az először induló Elekes házaspáré viszont nem, akik több férfi páros legyőzésével jutottak be szintén a 8-as főtáblára.

Itt a sorsolás folytán már a 4 közé kerülésért összekerült a Bokorovics Balázs - Magyar Csaba kettős a tavalyi döntős Hegyi testvérekkel, akik ezután a verseny legszínvonalasabb, rendkívül fordulatos összecsapásán 8:8 után rövidített játszmában, csupán két pont különbséggel nyertek az első kiemelt, humán céget vezető Koszó István és párja Bőhm Péter ellen.

A másik ágon két 60 éven felüli versenyző , a  fogorvos Almai János , Fülöp Lászlóval az oldalán az elődöntőben még az esélyesebb Fabók János- Hajós Attila páros ellen is győzni tudtak, de a döntőben a Hegyi József , aki civilben a Renomia Ltd. country menedzsere és testvére - Hegyi Zoltán tulajdonképp papírforma győzelmet aratott és vehették át a gyönyörű serleget és a Gentleman Magazin dobozos díszpéldányát. A fent említetteken kívül még a Dávidházy János - Vécsey Miklós szenior vállalkozók párosa került be az országos döntőbe.

A vigaszdíjban is küzdelmes mérkőzésekre került sor. A döntőben az Artel Galéria tulajdonosa Erdélyi László párban az ügyvéd dr. Stolpa Andrással biztosan nyert az adóügyekkel foglalkozó cégtulajdonos Egri Iván és Bíró Tibor kettős ellen. Harmadik helyezett lett a mezőny egyetlen női párja a Tóth Ildikó / Generali / és Menyhárt Klára, míg a másik oldalon a neves zenész Ráthonyi Róbert - Paksi Katalin, a CIB Bank régiós menedzsere alkotta alkalmi pár került be az elődöntőbe. A nyertesek és helyezettek a serlegeken kivül a Béres Rt. és az Autó - Licit Kft. ajándékait vehették át.

A verseny sorozat újabb állomását a következő cégek támogatták : a Synergon Nyrt. , a SAP , a Széchenyi Kereskedelmi Bank ,a KPMG , az UniCredit Bank , a HGD Kft. , az Autó-Licit Kft. , a Béres Rt. A viadal média támogatói a Duna TV , a Figyelő és a Piac&Profit üzleti magazinok voltak .

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo