36 milliárdért vásárolna a kormány elektromos buszokat

A magyar kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni.

A nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára ma Debrecenben.

Magyar buszokat szeretnének

Schanda Tamás az ITK Holding Zrt. új buszgyártó csarnokának alapkőletételén a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a hazai közösségi közlekedést főként hazai gyártásból tudják megoldani.

Buszbemutató Debrecenben. (MTI/Czeglédi Zsolt)

A vállalat által bemutatott iskolabusszal kapcsolatban elmondta: a nemzetközileg elismert, külföldi cég által megalkotott alapra, magyar tervezők ötleteinek és magyar szakemberek munkájának köszönhetően készül el a biztonságos jármű. Kiemelte, hogy ez az iskolabusz is egy magas hazai hozzáadott értékkel bírótermék.

Gyártócsarnok kétmilliárdból

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: társaságuk a mobilitás terén 26 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéseket és beruházásokat hajtott végre az elmúlt években. Az új debreceni gyártócsarnok kétmilliárd forintba kerül.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo