választás

fidesz, jobbik, mdf, mszp, választás

Csökkenő szavazóbázissal is tartja magát a Fidesz

MTI

A Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. januári pártpreferencia-kutatása szerint – a november-december között kezdődött tendencia folytatásaként – az év első hónapjában kismértékben tovább csökkent a Fidesz-KDNP szavazótábora, miközben novemberhez képest csaknem másfélszeresére duzzadt a pártválasztásukban elbizonytalanodók aránya. Mindezek ellenére a kormánypártok népszerűsége még mindig jelentősen meghaladja a hónapok óta rendkívül alacsony támogatottsággal bíró ellenzéki pártokét. A Fidesz-KDNP-től távozó szavazók továbbra sem másik pártot támogatnak, hanem a bizonytalanok táborát növelik.

Tovább olvasom »
felmérés, választás

MSZP vs Fidesz: az elutasítás fontos összetartó erő

MTI

Az Ipsos legutóbbi felmérésének megállapítása szerint mind a Fidesz, mind az MSZP szavazótáborának fontos összetartó eleme a másikkal szembeni elutasítás. A Népszabadság által közölt közvélemény-kutatás szerint a népesség egészén belül a Fidesz támogatottsága 34 százalék, és a kormánypárt hívei továbbra is aktívak: tízből heten ha lehetne, most is elmennének szavazni.

Tovább olvasom »
önkormányzati választás, választás

“Orbán Viktorral” nem lehet hirdetni

MTI

Zala Megyei Területi Választási Bizottság megtiltotta az Orbán Viktor nevű nagykanizsai férfival készült politikai hirdetés közlését – olvasható a megyei területi választási bizottság honlapján. A Kanizsa Rádióban csütörtökön több alkalommal is elhangzott a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület politikai hirdetése, amelyben Orbán Viktor nagykanizsai választópolgár arra a kérdésre, kire szavaz, a civil egyesületet jelölte meg.

Tovább olvasom »
orbán, parlament, választás

Továbbra is imádjuk Orbánt

MTI

Kétharmados támogatottsága van Orbán Viktornak, és a Fidesz-KDNP-nek a Nézőpont Intézet szerdán közzétett felmérése szerint. A leginkább elutasított párt az MSZP; az emberek 41 százaléka nem szavazna a szocialista pártra.

Tovább olvasom »
fidesz, választás, választás2010

Kubatov “meg tudja mondani, kik a komcsik”

PP/MTI

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint több jogszabályt is megsértett a Fidesz a választók adatainak gyűjtésével, a testület ezért hivatalból feljelentést is tesz a rendőrségen. A testületet az MSZP kampányfőnöke kérte a jogsértések megállapítására. Az OVB 6:3 arányban úgy döntött, hogy a Kubatov Gábornak tulajdonított hangfelvétel hiteles, fennáll a jogosulatlan adatkezelés, ezért büntetőfeljelentést tesz és – mivel a kijelentések a jelenlegi választásra is vonatkoznak – 5:4 arányban úgy döntöttek, eltiltják a pártot az adatbázis használatától.

Tovább olvasom »
fidesz, jobbik, mszp, választás

A Fidesz és a Jobbik kétharmadon

piac-profit.hu

A Progresszív Intézet közvélemény-kutatása szerint ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, minden bizonnyal hárompárti parlament alakulna. A teljes lakosság körében a Fidesz 41, míg az MSZP 19, a Jobbik pedig 6 százalékon áll.

Tovább olvasom »
orbán, parlament, választás

Orbán nagyokat ígér

MTI

Nem kell majd a 100 napos türelmi idő a Fidesznek, amennyiben győz az országgyűlési választásokon és kormányt alakíthat, a munkát azonnal el kell kezdeni: egyebek mellett egymillió új munkahelyre, háromezerrel több rendőrre, az adórendszer átalakítására van szükség – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikk szombati számában megjelent interjújában. “Komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni, és azokat be is tartom majd” – jelentette ki a pártvezető.

Tovább olvasom »
elemzés, fidesz, mszp, political capital, választás

Az MSZP-s gazdaságpolitikát folytatná a Fidesz

piacprofit.hu

A Political Capital elemzése szerint a Bajnai-kormány és a Fidesz gazdaságpolitikája között nincsenek rendszerszintű különbségek, ezt látszik alátámasztani a legnagyobb ellenzéki párt politikusainak és vezetőinek nyilatkozata is. A kutatás szerint a jobbközép párt jelenleg egyszerre igyekszik kitapogatni és tágítani saját gazdasági és politikai mozgásterét, megnyugtatni a befektetőket és felkészíteni a választókat a következő kormányzati ciklus népszerűtlenebb intézkedéseire.

Tovább olvasom »
európai parlament, jobbik, választás

“Örülök, hogy a Jobbik képviselőket küld Brüsszelbe!”

piac-profit.hu

A Forsense és a Századvég közvetlenül a választások után végzett országos 1000 fős telefonos közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 59 százaléka szavazott saját állítása szerint a Fideszre, 18 százalék az MSZP-re és 14 százalék a Jobbikra. A kisebb pártok esetében mutatkozik valamivel jelentősebb eltérés a tényleges eredményektől, ugyanis a kérdésre válaszolók közül csupán 3 százalék választotta az MDF listáját és 1 százalék az SZDSZ-ét, míg 5 százalék említette az LMP-t. De statisztikai értelemben ezek a különbségek sem tekinthetők jelentősnek.

Tovább olvasom »
sólyom, választás

“A Jobbik előretörése senkit sem izgat”

MTI

Az európai államfők nem tekintik különösebb veszélynek, hogy a szélsőséges pártok a korábbinál sikeresebben szerepeltek a múlt heti európai parlamenti választásokon – mondta el Sólyom László Nápolyban az Arraiolos-csoport államfőinek találkozója után.

Tovább olvasom »
európai parlament, választás

“Előrehozott választás? Csak a bizonytalanság nőne!”

piacprofit.hu

A forint piacán nem igazán lehetett érdemi reakciót látni a hétvégi EP választásokat követően, a reggeli csekélyebb gyengülés után erősödni kezdett a forint, de az ingadozás egy százalékos sávon belül maradt. Még annak ellenére is igen jól tartotta magát a hazai fizetőeszköz, hogy az amerikai határidős indexek lassan, de folyamatosan egyre nagyobb mínuszt mutattak a hétfői kereskedés első óráiban. Így a markáns negatív reakció ma reggel elmaradt. 

Tovább olvasom »
európai parlament, választás

Egész Európában otthon maradtak a szavazók

MTI

Minden eddiginél alacsonyabb volt uniós szinten a részvételi arány a mostani európai parlamenti (EP-) választásokon. Szlovákiában, Szlovéniában és Csehországban volt a legalacsonyabb a szavazási kedv – derül ki az EP honlapján hétfő hajnalban közzétett adatokból.

Tovább olvasom »