Textilipar cikkek


Padlót fogott a hazai ruhagyártás

Padlót fogott a hazai ruhagyártás 

A múlt évben közel 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, 14 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban, ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett – áll a Coface hitelbiztosító elemzésében, amely szerint a textil- és ruházati ipar tisztul, a látványos fejlődést mutató építőipari cégeknél pedig új kockázatok is megjelentek.
Ki a zöldebb? Versenyeznek a farmergyártók

Ki a zöldebb? Versenyeznek a farmergyártók 

8500 liter víz kell ahhoz, hogy megtermesszenek annyi gyapotot, ami egy farmernadrág legyártásához szükséges. A gyapot a legtöbb növényvédő szert igénylő fajták közé tartozik. A farmer ökolábnyomába bele kell még számítani mindazt a folyószennyezést, amit a ruhagyárakból kiáramló ipari szennyvíz okos: a textil megdolgozásához és színezéséhez rengeteg vegyi anyagot használnak.
Kicsit kikapaszkodtunk, de még mélyen vagyunk a gödörben

Kicsit kikapaszkodtunk, de még mélyen vagyunk a gödörben 

Idei mélypontjához képest alig emelkedett júliusban a GKI-Erste konjunktúraindex. A májusi zuhanás után júniusban és júliusban is minimálisan emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, de ezzel a felét sem nyerte vissza akkori esésének. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint júliusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak kissé, de továbbra is nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.
Változik a világ: nincs már 3,99 eurós póló

Változik a világ: nincs már 3,99 eurós póló 

A világ műhelye átalakulóban van... Kína műhelyévé. A párizsi Le Monde a kínai textil- és konfekcióipar helyzetének alakulásából vonta le a minap ezt a következtetést a január közepén megtartott Hongkong Fair Fashion Week alkalmából megfigyelt fejleményekből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Mit okoz a magyar cégeknek a vörös-tengeri válság?

Mit okoz a magyar cégeknek a vörös-tengeri válság? 

A november óta a Vörös-tengeren zajló, konténerszállító hajók elleni támadások komolyan megzavarták a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Betörtek a genderek a Visegrádi Négyek közé

Betörtek a genderek a Visegrádi Négyek közé 

Már a közeljövőben a házastársakhoz hasonló jogokkal rendelkeznek az azonos nemű párok Csehországban.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo