Telekom adó cikkek


Így lett az IMF-ből a „mi bankunk”

Így lett az IMF-ből a „mi bankunk” 

Megérkezett hazánkba a Nemzetközi Valutalap küldöttsége és ma, nyolc hónapos huzavona után, tárgyalóasztalhoz ülnek az Orbán-kormányt képviselő politikusokkal. Az Orbán-kormány két éves regnálásának egyik legsúlyosabb presztízsveszteségeként értelmezik, hogy a két évvel ezelőtt kiebrudalt IMF most készenléti hitelcsomagról tárgyal Magyarországgal. A Piac&Profit összefoglalójában feltárja, hogyan jutottunk el az „élethalálharctól" a „mi bankunkig".
Bukás a költségvetés, vagy csak rizikós? - Megoszlanak a vélemények

Bukás a költségvetés, vagy csak rizikós? - Megoszlanak a vélemények  

A Magyar Közgazdasági Társaság hétfői budapesti konferenciáján Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke és Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója ellentétesen ítélte meg mind a jövő évi költségvetést, mind a magyar makrogazdaság helyzetét. Simor András jegybankelnök szerint romlik a költségvetés pozíciója a Munkahelyvédelmi Akcióterv elfogadásával, míg Domokos László, az ÁSZ elnöke szerint a közpénzek elköltésének jobb átláthatóságára, eredményességének növelésére lenne szükség.
Az új adók, az útdíj és a költségvetés hozhat komoly konfliktusokat

Az új adók, az útdíj és a költségvetés hozhat komoly konfliktusokat 

A politikai és jogalkotási értelemben hosszúra nyúlt második negyedév számos váratlan fordulatot tartalmazott és főként a gazdaság helyzete miatt a kormány munkatervétől eltérően több jogszabály is elkészült az elmúlt három hónapban.
Véget vetettek a lenyúlásnak

Véget vetettek a lenyúlásnak 

Az uniós szabályozásnak megfelelően júliustól tovább csökkentek a roaming díjak, illetve a magyar kormány bevezette a telefonadót. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet - SMS és MMS - után is.
Adóelkerülésre fel!

Adóelkerülésre fel! 

A júliustól élő telefonadó alól az interneten hangátvitelt kínáló hazai cégek sem mentesülnek, mert a törvény hatálya kiterjed valamennyi Magyarországon bejegyzett szolgáltatóra. Az IP alapú telefonálásra áttérés mégis komoly költségcsökkenést hozhat a vállalkozások számára.
Megúszható a telekomadó?

Megúszható a telekomadó? 

Van olyan mobilszolgáltató, amely már közölte, hogy az új, perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban és a többi nagy mobilszolgáltató álláspontja is hasonló, azaz az ügyfelek emelkedő tarifákkal számolhatnak. Ugyanakkor a kis szolgáltatók némelyike lehetőséget is lát az új adó miatt átalakuló piacban.
Komoly tehernövekedés a vállalkozásoknak

Komoly tehernövekedés a vállalkozásoknak 

Valószínűleg mindhárom mobilszolgáltató az ügyfeleire terheli az új távközlési adót, miután az 2012-ben a szektort érintő különadóval együtt tetemesen növeli a szolgáltatók terheit. Konkrét számítások még nincsenek arra nézve, hogy ez mennyivel fogja növelni a kkv-k terheit, de Vadász György a Magyar Iparszövetség elnöke komoly kiadásnövekedésre számít.
A távközlési adó ára: növekvő tarifák, hanyatló gazdaság

A távközlési adó ára: növekvő tarifák, hanyatló gazdaság 

Igazi öszvér a távközlési szolgáltatásokra kivetett új adónem, amelyet az országgyűlés pénteken délelőtt fogadott el. A Széll Kálmán Terv 2.0-ában megfogalmazottak szerint ezen a címen még a végső fogyasztóktól - vállalkozásoktól és magán-előfizetőktől - kívántak beszedni idén 30 milliárd, 2013-tól pedig évente 52 milliárd forintot a büdzsé befoltozására. Azóta - feltehetően „kommunikációs" okokból - változott a terv: az adó alanyai a távközlési cégek lettek. Az eredmény: az újabb terhektől feldühödött szolgáltatók, értelmetlenül túlbonyolított - mert eredetileg egyéni előfizetésekre szabott -, ezért rendkívül drága számlázási rend, s végül az adót és a pluszköltségeket így is, úgy is megfizető fogyasztók. S nem utolsósorban romló gazdasági környezet.
Itt vannak az új adók

Itt vannak az új adók 

Júliustól lesz telefonadó, jövő januártól tranzakciós illeték és biztosítási adó valamint háromkulcsossá válik a társasági adó. Az energia- és közműcégek társasági adója 30 százalékra nő. A cégeknek ötmillió forint felett kötelező utalni. A kormány a mai ülésén döntött több, a Széll Kálmán 2.0 és a konvergenciaprogramhoz kapcsolódó kérdésben.
Kétarcú adócsomag

Kétarcú adócsomag 

A pénzügyi tranzakciós adó bevezetését a jól nyomon követhető, elektronikus ügyletek arányának növelése kíséri, ami jelentős fehéredéssel járhat együtt más adónemeknél is. A telekom adó viszont több mint 2 forintos teher is lehet. A Széll Kálmán Terv 2.0 programban fellelhető gazdasági és pénzügyi célkitűzéseket az RSM DTM Hungary Zrt. elemezte.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Mit okoz a magyar cégeknek a vörös-tengeri válság?

Mit okoz a magyar cégeknek a vörös-tengeri válság? 

A november óta a Vörös-tengeren zajló, konténerszállító hajók elleni támadások komolyan megzavarták a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Betörtek a genderek a Visegrádi Négyek közé

Betörtek a genderek a Visegrádi Négyek közé 

Már a közeljövőben a házastársakhoz hasonló jogokkal rendelkeznek az azonos nemű párok Csehországban.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo